Szíria komoly gesztust tett a baráti Oroszország felé

Szíria komoly gesztust tett a baráti Oroszország felé

Szíria elismerte - az eddig csak a szövetségese, Oroszország által elismert - luhanszki és a donyecki "népköztársaságok" függetlenségét és szuverenitását - jelentette szerdán a SANA szíriai állami hírügynökség a damaszkuszi külügyminisztériumra hivatkozva.

A közlés szerint a szír illetékesek megbeszéléseket fognak folytatni a két "országgal" a diplomáciai kapcsolatok kiépítésének céljából.

Vlagyimir Putyin orosz elnök röviddel a február 24-én megindított ukrajnai hadművelet előtt ismerte el az Ukrajnától elszakított térségek függetlenségét, nemzetközi tiltakozások közepette.

Bassár el-Aszad szíriai elnök hivatala még februárban jelezte, hogy a damaszkuszi vezetés kapcsolatokat akar kiépíteni a két szakadár kelet-ukrajnai területtel.

Oroszországon és Szírián kívül más ország nem ismeri el a donyecki és a luhanszki régiók függetlenségét.

Moszkva hathatós támogatást nyújtott - a teheráni vezetéssel közösen -Damaszkusznak a 2011 óta zajló szíriai polgárháborúban. A katonai segítségnek is köszönhetően a szíriai kormányerők és szövetségeseik visszaszerezték az ellenőrzést a közel-keleti ország területének kétharmada felett.