Négymilliárdnyi adót csalt el egy vagyonvédelemmel foglalkozó bűnszervezet, harminc embert fogtak el

Négymilliárdnyi adót csalt el egy vagyonvédelemmel foglalkozó bűnszervezet, harminc embert fogtak el

Támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel csaknem négymilliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet, amely többek között vagyonvédelmi szolgáltatásokat végzett – közölte a távirati irodának küldött közleményében a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága

A nyomozók Budapesten és további öt megyében, hetven helyszínen tartottak házkutatásokat. Harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot őrizetbe vettek, majd letartóztattak.

A bűnszervezet eleinte számlagyárat működtetett, majd az őrzésvédelem területén tevékenykedett.

A munkavállalók után járulékokat, a vagyonvédelmi szolgáltatás után áfát nem fizetett. Valótlan adatokkal, hamis iratokkal támogatásból és hitelből származó pénzeket is megszereztek a szervezet tagjai.

Az eljárás során nagy értékű autókat, több száz millió forint készpénzt foglaltak le, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak mintegy 1,7 milliárd forint értékben. A nyomozással egymilliárd forint jogtalanul igényelt hitelösszeg kiutalását is sikerült megakadályozni.

A bűnszervezet irányítóját a hegyeshalmi határnál a MERKUR bevetési egység fogta el. Az érintettek ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás.