Ne hagyj az autóban!

hőség
MTI/Mihádák Zoltán

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) matricakampánya 2017 óta hívja fel a szülők és a gazdák figyelmét arra, hogy a hőségben ne hagyják gyermekeiket és házi kedvencüket az autóban.

Még csak kánikula sem kell ahhoz, hogy a napon álló, zárt autóban akár 10 perc múltán életveszélyesen magas legyen a hőmérséklet. 30°C-os melegben pedig ugyanennyi idő alatt 70°C-ra forrósodhat az autó belseje. Az ennyire magas hőmérsékletnek kitett kisgyermek vagy háziállat szervezetét rövid időn belül súlyos egészségkárosodás érheti, s akár halállal is végződhet a pár percnyi figyelmetlenség

- hívja fel a figyelmet a Nébih.

Az Alfahír is beszámolt a szörnyű hírről, amikor egy négy éves kislány meghalt, mert az ovibuszban felejtették egész napra. A kisbuszban 50 fokos hőség volt.

Felfoghatatlan tragédia: meghalt a kislány, akit egy óvodabuszban felejtettek

Meghalt a buszban felejtett kislány pénteken a debreceni gyermekklinika intenzív osztályán - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtószolgálata péntek délután az MTI-vel. A közlemény szerint az intenzív osztály szakemberei mindent megtettek, hogy megmentsék a kislány életét, de a legmagasabb szintű ellátás ellenére a gyermek meghalt.

A Nébih idén is várja azon vendéglátó- és kereskedelmi helyek, valamint magánemberek jelentkezését, akik készek jól látható helyre (pl. az üzletek bejárati ajtajára) kiragasztani a „Ne hagyj az autóban” matricát. Az igényeket a Hivatal honlapján lehet igényelni az oldalon lévő űrlap kitöltésével.

A megelőzés kapcsán a Nébih kitért arra is, hogy hőguta esetén mi a teendő kutyáknál. 

A hőguta tünetei kutyáknál ijedt és zavart a tekintete, nyugtalan vagy elfekszik, zihál, szaporán lélegzik, fújtat, csorog a nyála vagy hány, a testhőmérséklete 42°C fölé emelkedik.

Ilyenkor nagyon fontos a testhőmérséklet gyors és hatékony csökkentése, míg kutya eljut az állatorvoshoz. Különböző módszereket alkalmazhatnak: nedves textillel (lepedővel, törölközővel) tekerjük be a testét vagy fokozatosan csökkenő hőmérsékletű vízzel hűtsük. Ha van kis medencénk, töltsük meg vízzel és fektessük bele, de jó szolgálatot tehet a benzinkutakon vásárolható, nagy jégkockacsomag is, amelyből tegyünk párat (testmérettől függően) a kutya teste köré.

- A legjobb védekezés a megelőzés.

- Soha ne hagyjuk kedvencünket a tűző napon kikötve vagy kocsiba zárva!

Kánikulában ne futtassuk kutyánkat, sétálni is csak a kora reggeli és esti órákban vigyük!

- A szívbeteg és az idős kutyákra különös gondot kell fordítanunk, hiszen ők érzékenyebbek a melegre.

- Ha a kertben, szabadon tartjuk kutyánkat, mindig legyen számára árnyékos, hűvös hely, ahol a hőség elől menedéket talál.

- Mindig legyen az itatótáljában friss ivóvíz!

- A nagy melegben a kutyák étvágya is lecsökken, ezért etetni több részletben, az esti és a reggeli órákban célszerű.