A biztonsági emberek el akarták venni a magyar szurkolók nagy-magyarországos drapériáját

A biztonsági emberek el akarták venni a magyar szurkolók nagy-magyarországos drapériáját

A tegnapi Magyarország-Németország mérközésen a biztonsági emberek le akarták szedni a válogatott meccseken már több mint 20 éven át mindig jelenlévő lila színű, nagy-magyarországos drapériát. A biztonsági emberek az UEFA-ra hivatkozva akartak elégtételt venni, ami nyilvánvalóan hamis állítás volt, hiszen Olaszországban is jelen volt a drapéria. Ráadásul, az elmúlt 20 évben egyszer sem büntetett ilyenért az UEFA.

Egyik olvasónk küldte azokat a képeket, mely szerint a szombat esti Nemzetek Ligája mérkőzésen a Valton nevű cég biztonsági emberei (amely többek között például, a fideszes Békemenetet is biztosítja), le akarták szaggatni a kerítésről a nagy-magyarországos drapériát. 

„A biztonsági emberek odajöttek hozzánk és elkezdték leszaggatni a drapit. Ekkor mi próbáltuk ezt megakadályozni. A szekusok ekkor nekünk estek és több ütésváltás is volt"

- számolt be nekünk az egyik szurkoló.

.

Hozzátette, hogy legalább harmincan jöttek oda és káromkodva, erőszakosan léptek fel a szurkolókkal szemben. Mint kiderült, az egyik újpesti szurkolóra külön „utaztak is", mivel a mérkőzés után, mintegy 10-en ráugrottak és a lábánál fogva húzták ki a stadionból. 

Az olvasónk beszámolója szerint az a biztonsági ember vezette ezt az akciót, aki az Újpest mérkőzések biztosításában is fel szokott tűnni. 

.
{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}