Így szól, amikor 400 zenész játszik Pink Floydot, Linkin Parkot, Amy Winehouset és Republicot

Így szól, amikor 400 zenész játszik Pink Floydot, Linkin Parkot, Amy Winehouset és Republicot

A CityRocks Produkció bemutatta, egyúttal a közösségi csatornákon is elérhetővé tette az augusztus 21-én, Dunaújvárosban tartott koncertjének videóit.

Az eseményen összesen nagyjából 400 zenész vett részt többezres közönség előtt. Fiatalok és idősek, profik és műkedvelők, Magyarországról és külföldről érkezők tépték a húrokat, ütötték a bőrt a kétórás koncerten, amelyen a hazai és a nemzetközi rockzenei termés színe-javát vonultatták fel.

A fellépők között a tradicionális japán dobos hagyományokat ápoló taiko együttes mellett gyerekkórus is megtalálható volt.

"Erről szól, ez a lényeg. Teljesen mindegy, hogy ki honnan jön, de még az is, hogy hová tart. A fontos, hogy van egy nap az évben, amikor kortól, nemtől, bármifajta világlátástól függetlenül összegyűlhetünk több százan, és eközben egyáltalán nem foglalkozunk azzal, hogy mi mindenen tudnánk vitázni. Ehelyett kitekerjük az erősítőt, odaverünk a dobnak, miközben boldogan mosolygunk egymásra"

– fogalmazott Gajda Ferenc, a CityRocks főszervezője.

Azt is hozzátette:

az itt felszabaduló energiák semmihez sem foghatók, még azok is libabőrösek lesznek tőle, akik mögött egyébként évtizedes színpadi rutin áll, és egyáltalán nem számít, hogy valaki idős beatzenész vagy nyakig kivarrt metál arc.

A CityRocks Produkció idén megtartotta első külföldi rendezvényét is. Csodálatos történelmi helyszín adta a díszletet, hiszen az erdélyi Bonchidán lévő Bánffy-kastély romjaiban is magával ragadó atmoszférát biztosított. Hamarosan az itt készült koncertfelvételek is láthatók lesznek.