280 milliós telket vett a kínai vakcinabeszerzés mögötti egyik figura

280 milliós telket vett a kínai vakcinabeszerzés mögötti egyik figura

A NER az oltásokon nyerészkedve folytatja a Balaton bekebelezését – jelentette ki Facebook-posztjában Kocsis-Cake Olivo. A Párbeszéd országgyűlési képviselője ezt arra alapozza, hogy észrevett az online hirdetmények között egy 280 millió forintos tihanyi földvásárlást, a terület Zsidai Roy szülei birtokának szomszédságában fekszik.

Azt írja, a vásárló a QPharma Invest Zrt. egyik részvényese, O. Ivett Éva, akinek üzlettársa a kínai vakcinákat beszerző Danubia Pharmát egy ideig vezető cég alapítója.

A képviselő szerint önmagában a Danubia Pharma Kft. nem gyanús, azonban mint az kiderült, a vállalkozásban és annak környezetében megjelent cégek és személyek más miatt is érdekesek, gondol itt a lélegeztetőgépek beszerzőire, különböző offshore-részletekre vagy amit eddig nem tudtunk: a Sinopharm-beszerzés és a tihanyi földvásárlás közti kapcsolatra.

Kocsis-Cake Olivo emlékeztet, a Sinopharm-vakcinák hatékonysága az idősebbeknél egyébként is kérdéseket vetett fel, miközben ezekért jóval többet fizetett a kormány a többi oltóanyaghoz képest. A túlárazás egyik háttere az adott közvetítő cég szerepe, hiszen a Sinopharm-vakcinákat a kormány ezen keresztül szerezte be – írta.