Gulyás Gergely: korábban 5 forinttal csökkentettük az 500 forintos benzin árát, szóval tessék örülni

Gulyás Gergely: korábban 5 forinttal csökkentettük az 500 forintos benzin árát, szóval tessék örülni

Nincs az a lelkes juhászkutya, ami akkorát tudna terelni, mint Gulyás Gergely tette a csütörtöki kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető minisztert arról kérdezték, hogy a kormány tervez-e valamilyen ponton beavatkozni az üzemanyagárakba, hiszen már meghaladtuk a literenkénti 500 forintot, és egyelőre nem látni az emelkedés végét.

Gulyás Gergely válaszában a konkrét számokat szándékosan kerülve azt mondta, a magyar kormány úgy tesz lépéseket az áremelkedés ellen, hogy amikor Brent kőolaj hordónkénti ára meghaladja az 50 dollárt, akkor az állam csökkenti a terheket.

Csakhogy ez egészen addig hangzott jól, amig valaki nem értette, valójában miről beszél a miniszter. Gulyás ugyanis arról beszélt – amiről korábban már mi is írtunk -, hogy 50 dolláros Brent ár felett a jövedéki adót benzin esetében 5 forinttal, míg gázolaj esetében 10 forinttal csökkentik.

Magyarul Gulyás Gergely azzal bizonyította a kormányzati segítséget, hogy még áprilisban, a törvénynek megfelelően egy alkalommal 125 helyett 120 forintra csökkentették a benzinen lévő literenkénti jövedéki adót, míg gázolajnál 120,35 helyett 110,35 forintra.

5-10 forintos enyhítésnek azonban aligha van jelentősége akkor, amikor közben 500 forint fölé került az üzemanyagok ára, főleg úgy, hogy közben az állam nyilvánvalóan hatalmasat szakít a dráguláson a világrekorder 27 százalékos áfa miatt, ami az 500 forintban is benne van, és a 600 forintban is benne lenne, még nagyobb nyereséget termelve.

Ha 500 forint egy liter benzin, abból 230 forint az adó

Történelmi magasságokban járnak az üzemanyagárak, a kormánynak pedig hatalmas mozgástér áll rendelkezésére ahhoz, hogy csökkentse a lakosság terheit - erre utaló magatartást azonban egyelőre nem láthatunk. Péntektől újabb drágulás sújtja az autósokat, átlagosan egy liter benzinért 482, míg a gázolaj literjéért 493 forintot kell majd kifizetni a kutakon.

Mint korábban megírtuk, ha egy 500 forintos benzinárból levonjuk az adókat, akkor kiderül, hogy csak 269,6 forintba kerül literenként, az állam pedig 230,4 forintot keres rajta, tehát a kormánynak érdekében áll, hogy a világpiaci ár magasabb legyen. Orbán Viktor miniszterelnök hasonló helyzetben, 2004-ben adócsökkentést követelt a kormánytól, ma már megelégszik egyszeri, 5 forintos csökkentéssel, ami a hozzá csatolható áfahatással együtt is csak 6 forintot jelent.