A Hősök terén tartaná közös megemlékezését az ellenzék

A Hősök terén tartaná közös megemlékezését az ellenzék

Szombaton délután négy órától közösen fognak demonstrálni az ellenzéki pártok a fővárosi Andrássy út és Dózsa György út sarkán. Az eseményen természetesen felszólal Márki-Zay Péter, előválasztáson győztes, közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, valamint korábbi ellenfele, a DK-s Dobrev Klára is - értesült a Népszava. 

A lap szerint az ellenzéki helyszínválasztás pedig annak fényében figyelemre méltó, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál, az Erzsébet tér mellett mondja el a kormánypárti rendezvények központi elemének számító ünnepi beszédét délután fél négykor. Így a két tábor szimpatizánsai akár össze is futhatnak is egymással.

A Népszava információi szerint hétfő óta intenzív tárgyalások kezdődtek a DK, a Párbeszéd, az MSZP, az LMP, a Jobbik, a Momentum és az MMM tagjainak részvételével. A pártelnökök között folyamatos a kapcsolat, de a kampányfőnökök és szakpolitikusok is egyeztetnek.

„Abban mindenki egyetért, hogy mostantól össze kell hangolni a kampánystratégiát, neki kell állni a közös program kialakításának, ez a kampányfőnökök és a szakpolitikusok feladata, a pártelnökök pedig az olyan kérdésekben döntenek majd, mint például az árnyékkormány tagjai és természetesen a közös lista"

- mondta egy belsős a lapnak.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}