Nyugaton már megoldották: intenzívre került a Manchester City szurkolója, úgy megverték Belgiumban

Nyugaton már megoldották: intenzívre került a Manchester City szurkolója, úgy megverték Belgiumban

Olyan súlyosan megverték a Manchester City labdarúgócsapatának egyik szurkolóját a Club Brugge elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés után, hogy jelenleg az intenzív osztályon ápolják - számolt be róla az MTI. 

Brit médiaértesülések szerint az angol bajnok Belgiumban élő drukkerét a találkozót követően egy drongeni parkolóban támadták meg.

A két klub - közleményük szerint - megdöbbenve értesült a történtekről. A belgák egyúttal határozottan elítélték ezt a bűnözői magatartást, míg az angolok jelezték, hogy együtt dolgoznak a Club Brugge képviselőivel, valamint a belga és a manchesteri rendőrséggel további információk felkutatása érdekében.

A keddi meccset a Manchester City nyerte 5-1-re.