Valódi családi programot kínál a Vadak Ura

Valódi családi programot kínál a Vadak Ura

Színpompás látvány, humoros szöveg, fülbemászó dallam, egyszerű történet – dióhéjban így foglalható össze a Vadak Uráról alkotott képünk, melyet az új magyar musical bemutatója után alkottunk. A Tesla musical alkotói gárdája most egy merőben eltérő témához nyúlt, így a most színpadra került fikciós művet nehéz is lenne összevetni azzal a történelmi tények által vezetett produkcióval.

A LED-falakon megjelenő, néha a fantasy világába hajló látványvilágot ugyanúgy a Forward Productions és Kiss Jenő készítette, mint a Tesla esetében, ő pedig

hozta a Teslánál már látott, lenyűgöző színvonalat.

A jelmezek sajátossága, hogy bár állatokat formáznak, Zséli Csilla jelmeztervező arra nagyon ügyelt, hogy a színészek arca látszódjon. Ezt a kettősséget remekül oldotta meg: bár az egy klánt alkotó állatok azonos vagy nagyon hasonló jelmezbe bújnak, ám

minden állat önálló emberi személyiséget kap

azáltal, hogy látjuk az őt megjelenítő színész mimikáját is.

Az ExperiDance-ből ismert táncos-koreográfus házaspár, Benkő Dávid és Benkő-Morvay Veronika szintén nagyot alkotott. Egyrészt minden egyes állatfajra van ez jellemző karakterisztika, ami nemcsak a zenében, de a mozgásukban is megmutatkozik. Ha nem bújnának jelmezbe a színészek, akkor is meg tudnánk mondani, hogy az illető rókát, farkast, medvét vagy épp vaddisznót alakít-e.

A szövegkönyv szépen viszi előre a történetet (Egressy Zoltán szövegkönyvíró a Teslához hasonlóan most is elhelyezett benne fergeteges poénokat), a Sebestyén Áron zenéjével és Müller Péter Sziámi dalszövegeivel megírt zenei betétek pedig slágergyanúsak.

Ilyen lesz az új magyar musical, a Vadak Ura

Sajtótájékoztató keretében mutatta meg a nagyközönségnek az alkotói stáb a készülő új magyar musical, a Vadak Ura öt részletét. Erős Antónia, a rendezvény házigazdája elöljáróban annyit mondott, másfél évvel a Tesla bemutatója után nem annak felújítópróbáit tartják, hanem az a csapat most, egy Coviddal terhelt másfél év után létrehozott valami újat, ami nemzetközi szinten is egyedülálló lehet.

Hogy az elsődleges célközönségnek szánt gyermekek is könnyen megértsék, a szerzők a darab történetét nem bonyolították túl.

Innen spoiler következik!

Az erdőben eltünedeznek a vadak, az eddig Vadak Ura, az öreg hiúz is. Ezért a klánok az erdei sámánnak számító Vanda óbagoly irányításával új vezetőt szeretnének, ám az egyes klánok vezetői mind magukat jelölik, ami viszályhoz vezet.

Az erdőben viszont egy véletlen folytán megjelenik Azuka a varacskosdisznó-lány, akire Agyar, a vaddisznófiú bukkan rá. „Természetesen” kettejük között egy nagyon aranyosan megjelenített, már-már tiniszerelemre utaló románc szövődik, ami igazán „cukivá” varázsolja a sztorit. Azuka Agyar segítségével szeretne hazajutni, ám az idegent az egyes klánok vezetői kiutálják. A hazautat keresve bukkannak rá Agonisz, a gonosz vadorzó házára, ahol számos vadállatot fogva tartanak. Az ő kiszabadításukban az egyes klánvezérek „lázadó” kölykei segítenek Azukának, majd amikor egy véletlen folytán ő is Agonisz fogságba kerül, akkor a bátor varacskos disznó megmentésében Agyar vezetésével már az erdő apraja-nagyja közreműködik. Ebben aktív szerepe van a természetet kedvelő vadásznak, Gusztávnak is, aki kiiktatja a kínzásban kedvét lelő Agoniszt.

Hősies helytállásáért Vanda óbagoly Agyart teszi meg a Vadak Urának – amit elfogadnak a rókák, farkasok, a medvék (a felnőttek és az „ezer bocs…”) –, mellette pedig megtalálja helyét Azuka is, aki már nem is vágyik vissza Afrikába, hanem ő hozza ide az oroszlánok klánjának kedves epizódjával a fekete kontinens (zenei) kultúráját.

Itt a spoiler vége!

Úgy érezzük azonban, némileg eltolódtak a dramaturgiai hangsúlyok. A kétszer 60 perces előadás első felvonása szinte végig csak az egyes klánok karakterének felépítésével telik. Ami elengedhetetlen, ugyanakkor a néző várná, hogy „történjen valami”. A második felvonásban emiatt fel is gyorsulnak az események, aminek az a hátulütője, hogy nem igazán tudjuk átérezni azt a katartikus, a karakterfejlődés szempontjából sarkalatos pillanatot, mikor a klánok – rádöbbenve Agyar és Azuka bátorságára – egy emberként, pontosabban egy állatként melléjük állnak.

Ezért viszont bőségesen kárpótol bennünket a

különösen látványos finálé,

mely során tényleg leszűrheti a történet tanulságát minden korosztály, nem csoda, hogy a darab közben többször nyílt színi, a végén pedig negyedórás vastapsot zsebelhettek be a közreműködők és alkotók. Az előadás után pedig úgy érezhetjük, Pataki András rendezésében tényleg tartalmas kikapcsolódásban volt részünk.

A Vadak Ura állatos musical, de emberibb történet lesz, mint ha emberekről szólna

Vadak Ura - The Covenant címmel újabb nagyszabású musical bemutatójára készül a Nikola Tesla - Végtelen energia című show alkotócsapata. A TBG Production, a Soproni Petőfi Színház és a Magyar Természettudományi Múzeum együttműködésével készülő új mű éppoly látványosnak ígérkezik, mint az előző alkotás.

A TBG Production, a Soproni Petőfi Színház és a Magyar Természettudományi Múzeum együttműködéséből született produkciót most a fővárosi RaM Színházban, majd december közepétől vidéki helyszíneken játsszák, melyekre jegyet vásárolni a TBG honlapján tudnak az érdeklődők.

(Sebestyén Áron–Egressy Zoltán–Müller Péter Sziámi–Pataki András: Vadak Ura – The Covenant. RaM Színház. Fsz.: Pesák Ádám / Ódor Kristóf / Papp Attila; Magyar Viktória / Békefi Viktória / Fekete Kovács Veronika.)