Mégsem vesz a magyar állam termőföldet a Felvidéken

Mégsem vesz a magyar állam termőföldet a Felvidéken

Nyár közepén, a politikai uborkaszezonban alkották meg azt a kormányhatározatot, melynek célja az volt, hogy a magyar állam külföldön, konkrétan a kelet-közép-európai régióban vásároljon termőföldet. A 400 millió eurós magántőkealapról itt írtunk:

Állami pénzből jön létre a magántőkealap, ami külföldi termőföldeket vásárol majd fel

Létrejön "a Magyar Állam nevében a Termőföld Magántőkealap, amelynek célja a kelet-közép-európai régióban termőföld vásárlása, megteremtve ezáltal a hazai mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait" - szúrta ki a HVG egy péntek este megjelent határozatban. Az alapkezelőt az Eximbank Zrt. szakmai támogatása mellett kell kiválasztania a külgazdasági és külügyminiszternek.

Az ügy Szlovákiában nagy vihart kavart, az ottani ellenzék rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett, a külügyminisztérium törvénnyel akadályozta volna meg a felvásárlást. A Felvidéken egyedül a himnuszbetiltással próbálkozó, de Orbánnal jó viszonyt ápoló Andrej Danko mondta azt, hogy szerinte „nyugati ellenségek” támadják Magyarországot és Szlovákiát is.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Szijjártó Péter múlt heti, pozsonyi útja során Ivan Korčok szlovák külügyminiszter szóvá is tette, hogy a magyar kormány szándékáról nem diplomáciai úton, hanem a sajtón keresztül értesült. Északi szomszédunk jogszabályt is módosított a földvásárlás megnehezítése érdekében. Az új szabályozás szerint a kataszteri hivataloknak tájékoztatni kell az illetékes állami hatóságokat, köztük a külügyminisztériumot is, ha külföldi tulajdonjogot jegyeznek be Szlovákia területén lévő ingatlanra.

Szlovákia megelégelte a magyar állam ingatlanvásárlásait, jogszabályt változtattak

Szlovákiában módosulni fognak a külföldiek ingatlanvásárlásával kapcsolatos jogszabályok, miután Ivan Korčok külügyminiszter Szijjártó Péterrel Pozsonyban találkozott a héten - írja a Telex a Parameter.sk-ra hivatkozva. A korrekt tájékoztatás elengedhetetlen a jó szlovák-magyar viszonyhoz, hogy ne a sajtóból értesüljünk bizonyos lépésekről.

Kedden pedig Korčok azt közölte, Szijjártó tájékoztatása szerint a Magyarország kormánya visszavonta azt a határozatát, amely a környező országokban való földvásárlásról szólt. A szlovák külügyér magyarázatot vár magyar kollégájától arra is, milyen célból vásárolnak felvidéki műemlékeket, valamint a szlovákiai magyar oktatási célokra és a vállalkozások számára nyújtott magyarországi támogatások részleteit szeretnék megtudni.

(444)