Szijjártó bejelentette, most már Indiába is szabadon utazhatunk

Szijjártó bejelentette, most már Indiába is szabadon utazhatunk

Ma egy újabb nagy országgal tudtuk lezárni a tárgyalásokat a vakcinaigazolások kölcsönös elfogadásáról

- harangozta be a hírt a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombat délután.

Szijjártó Péter bejegyzése szerint ennek alapján a jövő héttől a beoltott magyar és indiai állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között.

A tárcavezető mindezt azzal a felütéssel vezette fel: a koronavírus-fertőzések negyedik hulláma miatt jó lenne, ha minél többen felvennék az oltást, ugyanis az élet és az egészség megőrzése mellett a beoltottak könnyebben tudnak utazni is - fogalmazott.

Öt és félszer a Föld körül: Szijjártó repülőútjaira derült fény féléves viszonylatban

Szijjártó Péter 2021 első hét hónapjában akkora távolságot tett meg a honvédség repülőgépeivel, mintha öt és félszer megkerülte volna a Földet - hívja fel a figyelmet a 24.hu. Az utóbbi években a külügyminiszter havonta átlagosan 10-11 alkalommal utazik "nem kormánygépnek" titulált HM-repülőgépeken a lap adatigénylése szerint.

Egyébiránt a meglehetősen aktív képet mutató külügyminiszter gyakorlatilag a pénteki nap egészét Andorrában töltötte, ahol andorrai-magyar közös külügyminiszteri sajtótájékoztatót tartott.