Interjú Jakab Péterrel kudarcról és sikerről, az ellenzéki marakodásról és az összefogás megőrzéséről

Interjú Jakab Péterrel kudarcról és sikerről, az ellenzéki marakodásról és az összefogás megőrzéséről

Jakab Péter első interjúja az ellenzéki előválasztás első fordulóját követően. 

Csupa kettősség! Jakab Péter miniszterelnök-jelöltként nem jutott be az előválasztás második fordulójába, de a Jobbik 29 választókörzetben indíthat jelöltet. Jakab Péteréké lehet az egyik legerősebb ellenzéki frakció, azonban ehhez a vidéki csatatereken kell legyőzniük a Fideszt. A Jobbik érkezett a legmesszebbről az ellenzéki összefogásba, mégis annak elnöke dolgozik most az egység megőrzése érdekében. Interjú.

 

Mit érzett péntek éjszaka fél 2 körül? Csalódottságot vagy örömet? Vagy esetleg valami mást?

Minimális csalódottságot, amit gyorsan büszkeség váltott fel. Büszke vagyok arra, hogy egyrészt 29 választókörzetben a néppárti Jobbik jelöltjei nyertek, vagyis a második legtöbb képviselőjelöltet mi küldhetjük harcba az Orbán-rezsim ellen. És persze büszke vagyok arra is, hogy magas részvétel mellett sikerült megszerveznünk az első országos előválasztást. Ez hatalmas logisztikai munka volt, amiben a Jobbik munkatársai oroszlánrészt vállaltak. Ezúton is köszönöm nekik az áldozatvállalást, a választóknak pedig a részvételt.  

 

A közösségi médiában továbbra is a legnépszerűbb ellenzéki politikus, sokáig Ön vezette a vonatkozó közvélemény-kutatásokat is. Miért nem jutott be az előválasztáson a legjobb három közé?

Számomra a legfontosabb szempont a jobbikos képviselőjelöltek támogatása és megerősítése volt a kampányban, miközben az összefogás jegyében más pártok jelöltjeihez is elmentem segíteni.

A saját miniszterelnök-jelölti kampányomra egész egyszerűen nem maradt elég idő,

hisz jórészt olyan jelöltek mellett kampányoltam, akiknek a legnehezebb terepen, vidéki soktelepüléses körzetekben kell majd legyőzniük a Fideszt. Számtalan olyan kistelepülésre is elmentem, ahol az emberek egyszerűen nem mertek elmenni szavazni, mert féltek attól, hogy a rezsim megbünteti őket. Nekem mégis ott kellett lennem, hogy erőt adjak az ott élőknek ahhoz, hogy szembe merjenek szállni a kormánypárttal.

 

Mennyire volt optimális az előválasztás szervezése, például a sátorban történő szavazások mennyire voltak biztosítottak a szavazói számára?

Azoknak a jelölteknek nyilván könnyebb volt a helyzetük, akik Budapesten erősek, hisz a fővárost már megnyerte az ellenzék. A vidéket azonban még nem.

Én pedig legfőképp nem a fővárosi biztos ellenzéki szavazókat akartam megszólítani, hisz ők már itt vannak mellettünk, hanem a jórészt vidéki bizonytalanokat, akik nélkül viszont nem lesz kormányváltás.

Nem a meglévő ellenzéki tortából akartam minél nagyobb szeletet, hanem a torta egészét akartam növelni. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk az eredményeket, az Orbán-rezsim leváltásának érdekében mi hoztuk a legnagyobb áldozatot.

 

Az Ön eredménye kudarc? Mennyire elégedett a Jobbik teljesítményével, a 29 egyéni indulóval?

Számomra a jelöltjeink sikere volt a legfontosabb és ebben a tekintetben a 29 képviselőjelölti eredmény győzelem, ami engem szinte mindenért kárpótolt.  A néppárti Jobbik megkerülhetetlen erővé vált legyen szó kormányváltásról, vagy kormányalakításról.

Bár a Fidesz részéről még nem ismerjük a jelölteket, de az már biztosnak tűnik, hogy jobbikos politikusnak kell megküzdenie Navracsics Tiborral, Seszták Miklóssal, illetve a szabolcsi Kovács Sándorral, de a bíróság előtt álló Boldog István és Simonka György választókörzetében is az Ön pártja adja az ellenzék jelöltjét. És akkor még nem beszéltünk a többi vidéki csatatér körzetről. Ez elég komoly kihívásnak tűnik, Jakab Péter optimista?

Igen, bizakodó vagyok. Olyan körzetekben nyertünk, amelyeket mi, jobbikosok ismerünk a legjobban. Ezek valóban kemény körzetek, na de senki sem mondta, hogy egy rezsimet könnyű legyőzni. Jól döntöttek a választók, hogy ránk bízták a nehezét. Nem fogunk csalódást okozni.  

 

Meglepte-e Önt, hogy az első forduló lezárulta után még mindig van olyan ellenzéki miniszterelnök-jelölt, akitől kap támadást? Hogy látja Ön most ezeket a vitákat Dobrev Klára, illetve a Márki-Zay Péter-Karácsony Gergely páros között? 

Egy valami biztosan ártalmas a kormányváltás szempontjából, az pedig a nyíltan zajló marakodás.

Merthogy ilyenkor nem a jelölt sérül, hanem a mögötte lévő szavazótábor. Rajtuk ejtenek sebeket azok, akik a másik jelöltet támadják. Márpedig a nap végén a szavazótáborokat egyesíteni kell.

 

Mi lehet ennek az eredménye?

Minél nagyobb árkokat ásnak most a jelöltek egymás közé, annál nehezebb lesz. Ezért hívom fel a figyelmet, ha kell naponta, hogy vigyázzunk egymásra. Nem egymást kell legyőzni, hanem a Fideszt.

 

Hol áll Ön, illetve a Jobbik az ellenzéki térfélen?

Mi a jelenlegi miniszterelnök-jelölti versenyben a semlegességet képviseljük. A Jobbik elnöksége és a teljes parlamenti frakció egyhangúlag támogatott ebben a kérdésben. Meg kell őrizni az előválasztás és az összefogás szellemiségét.

Döntsenek a választók, ki legyen az az egy – és nem kettő -, aki kihívhatja Orbán Viktort.

Azt fogjuk támogatni, akit a választók megneveznek. A hozzáállásunkat jól tükrözi, hogy az előválasztás második fordulóját pénzzel és aktivistákkal is segítjük, noha mi már nem vagyunk versenyben.  

 

Létezik-e valóban olyan, hogy DK-Jobbik paktum?

Nem szeretem a paktumokat. Azt el tudom fogadni, ha valaki visszalép az alkalmas jelölt javára. De azt nem, ha valaki azért lép vissza, hogy cserébe pozíciót kapjon, és hogy legyőzze a szövetségesét.

Nekünk Orbánt kell legyőznünk. Ennek érdekében számtalan körzetben döntöttünk úgy, hogy más pártok jelöltjeit támogatjuk. Valamennyi párt jelöltjei és számtalan civil is van közöttük. Ez nem paktum valaki ellen, hanem összefogás a nemzetért.  

 

Mi lesz mostantól Jakab Péter feladata?

Látva a miniszterelnök-jelöltek közötti feszült hangulatot, most a legfontosabb, hogy őrködjünk az ellenzéki egység felett.

 

Amennyiben?

Túl sokat dolgoztunk rajta ahhoz, hogy most a túlzott egyéni ambíciók veszélybe sodorják. Egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nekünk az Orbán-rezsim az ellenfelünk. Bárki is lesz majd az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, nagy lesz a felelőssége: óvnia és őriznie kell azt az összefogást, amit együtt építettünk, és ami elhozhatja 30 év után a szabadságot és a jólétet minden magyarnak. Ha az egységet megőrizzük, győzni fogunk.