Engedély nélküli magánállatkertet tartott fenn egy érdi férfi, vádat emeltek ellene

állatkert
Fotó: ügyészség.hu

Az Érdi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki engedély nélkül, a hatóság tiltása ellenére magánállatkertet tartott fenn – közölte pénteken az ügyészség.

A vádirat szerint az elkövető korábban engedély nélkül kialakított és a nagyközönség számára megnyitott Érden egy magánállatkertet, amelyben oroszlánokat, pumákat, tarajos sült, sarki rókákat és egyéb állatokat tartott. Ezek közül több is veszélyes, különösen veszélyes és természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok közé tartozott.

2017-ben ellenőrzést tartottak az ingatlanon, majd a szükséges engedélyek hiánya miatt  azt  bezáratták.  Emellett  az illetékes hivatal még ugyanebben az évben az oroszlánokat, pumákat, tarajos sülöket el is kobozta. Ezután az elkövető 2018-ban „állatsimogató” kialakítása érdekében kért és kapott is állásfoglalást a szakhatóságtól. Abban kioktatták, hogy ahhoz milyen okiratokra van szüksége és arra is, hogy oda veszélyes állat nem helyezhető el.

Ezt követően a férfi 2018. áprilisában – továbbra is engedély nélkül, illetve a korábbi hatósági tiltás ellenére – ismét megnyitotta az állatkertet, ahol még ugyanebben a hónapban hatósági ellenőrzést is tartottak.

Az ellenőrzés során ismét több oroszlánt, tarajos sült, sarki rókát és más fajta állatokat találtak. Ezen túl 2019-ben, részben természetes szaporulat eredményeként, részben vásárlással további hét oroszlán került a területre.

Az elkövető a szükséges szakhatósági engedélyekkel nem rendelkezett sem az állatok tartására sem azoknak a nagyközönség részére történő bemutatására. Az ügyben az Érdi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.

Ezután az elkövető 2018-ban „állatsimogató” kialakítása érdekében kért és kapott is állásfoglalást a szakhatóságtól. Abban kioktatták, hogy ahhoz milyen okiratokra van szüksége és arra is, hogy oda veszélyes állat nem helyezhető el.

A férfi 2018 áprilisában – továbbra is engedély nélkül, illetve a korábbi hatósági tiltás ellenére – ismét megnyitotta az állatkertet, ahol még ugyanebben a hónapban hatósági ellenőrzést is tartottak és ismét több oroszlánt, tarajos sült, sarkirókát és más fajta állatokat találtak.

2019-ben aztán, részben természetes szaporulat eredményeként, részben vásárlással további hét oroszlán került a területre.

A közlemény szerint az elkövető a szükséges szakhatósági engedélyekkel nem rendelkezett sem az állatok tartására sem azoknak a nagyközönség részére történő bemutatására.