Egyre feszülő ellentétek a dunaújvárosi Fideszben, összerúghatta a port a helyi és a megyei elnök

Egyre feszülő ellentétek a dunaújvárosi Fideszben, összerúghatta a port a helyi és a megyei elnök

Több forrásból is úgy értesültünk, hogy az utóbbi időben újabb törésvonalak alakulnak a Fidesz helyi szervezetén belül Dunaújvárosban. Forrásaink szerint Cserna Gábor helyi elnök és Molnár Krisztián frissen kinevezett választókerületi elnök és támogatóik feszülnek egymásnak. A viszony korábban sem volt felhőtlen, de a különleges gazdasági övezet és a DVCSH-val (Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft.) való szerződésbontás miatt tovább mérgesedett a viszony.

"Vaskos gyurcsányozással" magyarázta a Fidesz a dunaújvárosi különleges gazdasági övezet tervét

Ahogy arról már beszámoltunk, a Dunaújváros ostromaként is emlegetett politikai lépés, azaz egy ominózus, májusban beterjesztett és júniusban megjelent kormányrendelet a Duna-mente - Fejér megye különleges gazdasági övezet létrehozásáról határozott. A benyújtott törvényjavaslat a korábban bevetett gödi mintát másolta le.

Információink szerint ugyanis Cserna Gábor is élesen ellenezte Molnár Krisztián javaslatát, amely több száz milliótól fosztotta meg Dunaújvárost azzal, hogy elvette a Hankook és az Iváncsai Ipari Park bevételeit a várostól. Cserna azért is ellenezte a javaslatot, mert mindkét szerződést ő írta alá polgármesterként, Molnár Krisztián így végső soron őt hozta kellemetlen helyzetbe. Úgy tudjuk, ez nem volt teljesen véletlen, Molnár Krisztián ugyanis nem látja szívesen a Dunaújvárosi Fidesz elnöki székében Cserna Gábort, ezért nem esett nehezére felrúgni az általa megkötött szerződéseket.

Molnár Krisztián régóta elégedetlen a helyi Fidesz vezetésével és választókerületi elnökként mindent megtesz annak érdekében, hogy saját embereit ültesse be. A rossz viszonyt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy választókerületi elnöki kinevezése után Molnár Krisztián sorra fogadta székesfehérvári irodájában a térség prominenseit, polgármestereit, amiről menetrendszerűen be is számolt közösségi oldalán, a dunaújvárosi Fidesz vezetősége azonban nem volt a vendégek között, őket nem volt hajlandó fogadni a megyei elnök, de a másik oldalon sem vágytak a meghívásra.

A különleges gazdasági övezettel kapcsolatban Cserna Gábor jó pártkatona volt és nem mondott ellent a hivatalos kormánypárti kommunikációnak, inkább hagyta magát többször is megalázni a témában, de csendben maradt.

A DVCSH üggyel kapcsolatban azonban már megszólalt és védelmébe vette a Pomázi Csaba érdekeltségébe tartozó cégcsoport eljárását, annak ellenére, hogy több forrásunk is egybehangzóan azt állította: ő is egyetért a DVCSH-val való szerződésbontással. Azt maga Cserna is elismerte, hogy polgármestersége alatt ő maga is erre készült, erre azonban végül nem került sor.

Dunaújváros csak idén 600 millió, jövőre pedig 1,2 milliárd forinttól esik el

Ismeretes, hétfő este jelent meg a Dunaújváros melletti különleges gazdasági övezet létrehozásáról szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben, amely létrehozza a Duna-mente - Fejér megye különleges gazdasági övezetet. A lépés a korábbi megállapodás felrúgásával az ellenzéki vezetésű Dunaújvárostól nagyságrendileg évi 1,5 milliárd forint bevételt vesz el.

Információink szerint az, hogy Cserna Gábor a különleges gazdasági övezettel ellentétben a DVCSH témában nem hallgatott, az egyértelműen Molnár Krisztián nyomásgyakorlására történt.

A DVCSH szerződésfelmondása miatt Cserna Gábor lemondásra szólította fel Pintér Tamás polgármestert, azonban jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy ha Molnár Krisztián politikai manőverei célt érnek, akkor Cserna lesz az, akinek hamarosan lezárulhat politikai karrierje.

Természetesen az Alfahír kereste Cserna Gábort, de amint elmondtuk, hogy milyen ügyben szeretnénk információt kérni tőle, azaz cáfolja, vagy erősítse meg a fideszes belharcokat, az ex polgármester elhárította a nyilatkozatot. Molnár Krisztián pedig elérhetetlen volt a mai napon.