Norvégiában 8 év után a balközép ellenzék nyerte a választásokat

Norvégiában 8 év után a balközép ellenzék nyerte a választásokat

Erna Solberg norvég miniszterelnök hétfőn este elismerte választási vereségét.

Gratulálok Jonas Gahr Storénak - jelen helyzetben - a kormányváltáshoz szükséges világos többségéhez

- mondta a 60 éves politikus párttársai előtt tartott beszédében az ellenzéki, szociáldemokrata Munkáspárt jelöltjének címezve szavait.

Mint mondta, a választási kampány "kemény volt, de jó". A 2013 óta hatalmon lévő kormányfő kijelentette, hogy le fog mondani, de rendkívül büszke arra, amit a kormányzó Konzervatív Párt elért az utóbbi nyolc évben.

A 61 éves Jonas Gahr Store milliárdos, volt mezőgazdasági miniszter a maga részéről hangsúlyozta, hogy a balközép ellenzéki blokk nyerte meg a parlamenti helyek többségét, ezért készek koalíciós kormányt alakítani a Munkáspárt hagyományos partnereivel, a Centrum Párttal és a Szocialista Baloldallal. Úgy fogalmazott, hogy ez lenne az "A terv". "Végre elmondhatjuk: sikerült!" - hangoztatta Store, akire sokan tekintenek a miniszterelnöki tisztség várományosaként.

Store egyben megköszönte politikai riválisának, Solbergnak a nyolc év hivatalban töltött ideje alatt elért eredményeket.

Jó és állhatatos miniszterelnöke volt Norvégiának

- hangsúlyozta Store, aki szerint Solberg biztonságosan átvezette az országot több nehéz válságon.

A vasárnap és hétfőn tartott parlamenti választáson leadott szavazatok 95 százalékos feldolgozottsága nyomán az ellenzéki blokk mintegy száz mandátumot szerzett a 169 fős norvég parlamentben.

(MTI)