Sümeg: Navracsics vethet véget a hamis érettségi után járó több milliós fizetésnek, és ezzel le is bukott a pártállami rend

Fenyvesi Zoltán, Végh László, Szabó Krisztina
Élhető Városért Egyesület

Navracsics Tibor tehet pontot a Sümeget érintő érettségibotrány végére, legalábbis hosszú idő után kirúghatják azt az embert havi több milliós fizetést biztosító munkahelyeiről, akivel szemben közokirat-hamisítás miatt zajlott büntetőeljárás, miután kiderült, hogy hamis érettségire építette későbbi tanulmányait és komplett karrierjét. Az eset pikantériája, hogy ehhez Navracsics, mint fideszes választókerületi elnök lépett a színre, akinek – papíron – semmilyen ráhatása nem lehetne egy ilyen ügyre.

Csütörtökön komoly meglepetést okozott, hogy Navracsics Tibor, a Fidesz választókerületi elnöke saját Facebook-oldalán bemutatott egy levelet, amit Végh László szintén fideszes sümegi polgármesternek írt.

Véghről azt kell tudni, hogy ő a Sümegi Kistérségi Többcélú Társulás elnöke is, aki ebben a pozíciójában saját, hamis érettségivel egyetemet végzett élettársát, Szabó Krisztinát tette meg a Sümegi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetőjének. Szabó egy mellékállásával együtt havonta több, mint 2 millió forintos fizetést vehet fel, ráadásul már azt követően duplázták meg fizetését, hogy kezdett országos botrányba keveredni.

sümeg

Navracsics Tibor a levélben azt írta, csak választókerületi elnökké választása után értesült a (sajtóban egyébként ezerszer leírt, így nyilván hozzá is eljutott) érettségibotrányról, és ezért kéri a Sümegi Kistérségi Többcélú Társulás elnökét, azaz Végh László sümegi polgármestert és a társulás többi, környező településeken működő polgármester tagját, hogy vegyék napirendre a szakellátó központ vezetőjének (tehát Szabó Krisztinának, Végh László élettársának) ügyét, és szavazással határozzanak tisztségéről.

A levelet úgy írta alá, mint „választókerületi elnök”, ami azt jelenti, hogy ő fideszes pártfunkcionáriusként jegyezte magát, noha igaz, másképp nem is tudta volna. Ebben a formában azonban semmilyen ráhatása nem lehet arra, hogy az önkormányzati társulás mit vegyen a napirendjére, és milyen ügyekkel foglalkozzon, mégis ez történik: hiába üdvözlendő és régóta szükséges a lépés, valójában ismét azt láthatjuk, hogy a Fideszen, mint párton belül dőlnek el olyan kérdések, amik hivatalosan teljesen politikamentes területen mozognak.

Szabó Krisztina, Végh László, Fenyvesi Zoltán
sumegiszo.hu

Navracsics Tibor egyébként a Végh-Szabó párossal jó viszonyt ápoló, és az érettségi-üggyel kapcsolatban is végig tétlen maradó Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselőt váltotta a Fidesz helyi vezetésében, és várhatóan ő lesz a 2022-es kormánypárti jelölt is a választókerületben.

Az, hogy a Végh-féle testület napirendre veszi-e Szabó Krisztina kirúgását, és hogy a Fidesz által többnyire „fogott” független polgármesterek milyen döntést hoznak, még nem tudható, csak sejthető. Ugyanakkor az is lehet, hogy Végh inkább előre menekülne, és akár Navracsiccsal is szembe szállna párja becsületéért, felvállalva politikai „öngyilkosságának” régóta várható beteljesülését.

Elküldték a selyemzsinórt

Úgy tűnik, Navracsics úr elküldte a selyemzsinórt Szabó Krisztinának és Végh Lászlónak – Kovács Mihály, a sümegi Élhetőbb Városért Egyesület nevű ellenzéki szervezet vezetője fogalmazott így csütörtöki Facebook-posztjában.

Az Alfahír megkeresésére azt mondta, szerinte Navracsics Tibor nem akar olyan közegben indulni a 2022-es választáson, amit folyamatosan kidőlő fideszes csontvázak jellemeznek, ezért a mostani levél a rendrakás első lépcsője lehet. Az ellenzéki politikus szerint nem kérdéses, hogy az érettségi-ügy sokat ártott a Fidesznek (pláne, hogy semmit nem kezdtek vele – a szerk.).

Végh László és Navracsics Tibor tárgyalnak
Navracsics Tibor/Facebook

Ugyanakkor Kovács úgy látja, ha Navracsics Tibor levelét nem követik majd konkrét tettek, és minden így marad, azzal csak a saját esélyeit fogja rontani. Elmondta az is, hogy ők soha nem azt kérték, hogy Szabó Krisztinát rúgják ki, hanem azt, hogy függesszék fel a helyzet tisztázásáig. Szabóék azonban – mutatott rá – inkább azt az utat választották, hogy addig húzzák az ügyet, ameddig csak lehet, és közben tudják, hogy ez havi kétmillió forintot jelent nekik.

„Tudatos pénzlehúzásról van szó, és Végh Lászlóról ki kell mondani, hogy ehhez asszisztál”

- jelentette ki.

Kérdésünkre hozzátette: ők helyben nem úgy látják, hogy Szabó Krisztinát különösebben zavarná a személyét érintő botrány, annak ellenére, hogy a beosztottjai és környezete mind tudják róla, hogy hamis érettségivel lett kinevezve, és ilyen körülmények között keres havi kétmillió forintot.

Ezt sokkal korábban kellett volna megtenni

Az Alfahír megkereste Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselőt, Veszprém megye 3-as számú választókerületének jobbikos jelöltjét is, aki azt mondta, belső harc dúlhat a Fideszen belül, amiben Végh László helyi vezetőként is érintett.

A jobbikos parlamenti képviselő ugyanakkor a Navracsics Tibor-féle levélről azt mondta, ennek a fellépésnek már régen meg kellett volna történnie, hiszen közel egyéves történetről beszélünk, a sümegi emberek pedig régóta követelik a helyzet rendezését.

Béli Balázs / Alfahír

Rig szintén úgy látja, Navracsics nem szeretné tartani a hátát a fideszes polgármester botrányai miatt, más kérdés ugyanakkor, hogy szerinte meglehetősen szomorú helyzet alakult ki a térség független polgármesterei esetében is, akik fideszes politikusokat kénytelenek körbeugrálni azért, hogy pályázati pénzekhez juthassanak.

Mi ezen változtatni fogunk, és elérjük, hogy a polgármesterek semmilyen téren ne függjenek a politikától

- jelentette ki Rig Lajos.