Hegedüs Péter: „Szépen, lépésről lépésre megoldható az ország újraélesztése, de ehhez szükség lesz majd a lakosság türelmére is”

Hegedüs Péter: „Szépen, lépésről lépésre megoldható az ország újraélesztése, de ehhez szükség lesz majd a lakosság türelmére is”

„Az Orbán-kormányt csak a legszélesebb körű összefogással lehet legyőzni. Nem elég az ellenzéki pártok összefogása, többre van szükség: az emberek összefogására!” - Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje így jelentette be, hogy a Jobbik nemcsak pártpolitikusokban gondolkodik, hanem a kormányváltás érdekében civil jelölteket is támogatnak az ellenzéki előválasztáson.

Interjúsorozatunkban bemutatjuk a Jobbik által támogatott civil jelölteket, és terveiket.

A Jobbik Hajdú-Bihar megye 6-os számú választókerületében egy igazán tapasztalt politikust támogat az előválasztáson, hiszen Hegedüs Péter, Balmazújváros polgármestere már évek óta állja csapásokat, és közben vezeti a közösségét. Hogyan lehet megmenteni a magyar önkormányzatiságot, mik a jelölt tervei? Erről is kérdeztük Hegedüs Pétert. Interjú. 

 

Az ellenzéki előválasztás már a regisztrációs szakaszánál jár, egyre inkább látható, miről is szól ez az egész folyamat.

Arra biztatok minden változást akaró állampolgárt, hogy higgyen a pozitív változásban. Higgye el, hogy ha a jelenlegi ellenzéki szakemberek, politikusok az ország vezetéséhez szükséges információkhoz, pénzügyi lehetőségekhez és döntési jogosultsághoz jutnak, akkor meg is fognak születni a mindenkori helyzetre vonatkozó, a lakosság és az ország érdekeit szolgáló jó döntések. Éppen ezért a legfontosabb üzenetem az a Hajdú 6-os választókörzetben élő és kormányváltást akaró lakosoknak, hogy tegyék félre félelmüket a jelenlegi rezsim megtorlásával szemben.

Bátran szavazzanak az előválasztáson akár online, akár a szavazósátraknál, mert a nagyarányú részvétel fog mindenkit megvédeni a további zaklatásoktól. Nem puszta szlogen az „egységben az erő”. 

 

Civilként miért döntött úgy, hogy belevág a nagypolitikába?

Miért indulok civilként ezen a megmérettetésen? Három éve ellenzéki polgármesterként állok a fidesz helyi holdudvarának nemtelen támadásainak össztüzében. Pont ez az egyik legfőbb oka annak, hogy indulok az előválasztáson. Ez a „gyűlölet kormányzás” mély letargiába és a politika elutasításába taszított több millió átlag magyar állampolgárt. Az emberek békére, a „régi” normális emberi kapcsolatokra vágynak. Szeretnék kiseperni a mindennapi életükből, a hálószobáikból, a gyerekeik életéből, a baráti kapcsolataikból ezt a mai, specilálisan a Fidesz felső tízezer által létrehozott gyűlölet politizálást.

A másik ok az, hogy mivel „váratlanul” kerültem a választókerület teljhatalmú urának, dr. Tiba István fideszes országgyűlési képviselőnek a „magán birodalmának” számító Balmazújváros város vezetésébe, nem volt idő minden nyomot, korrupcióra utaló információt stb. eltakarítani. Láthatóvá vált számomra egy szövevényes, az egész országot behálózó uram-bátyámon és különböző táskahordozókon alapuló rendszer. Ez országos gond, csak a legmagasabb döntéshozói szintekről lehet megszüntetni.

A harmadik ok a legprózaibb, leggyakorlatiasabb. Meg akarja ez a kormány semmisíteni az önkormányzatiságot, ami szerintem az elmúlt 30 év legfontosabb vívmányai közzé tartozik. Meg akarja vonni a települések lakóitól az önrendelkezési jogot, mindent központosítanak. Minden levegővételt is a Karmelita kolostorból akarnak szabályozni: kapsz vagy nem kapsz, hű vagy, vagy ellenállsz. Élsz vagy meghalsz. Ezt meg kell akadályozni.

Ebben a helyzetben mit tart a legnagyobb kihívásának?

Országosan nézve a legfontosabb feladatomnak tartom, egy biztonságos alapokra épülő, rugalmas, ugyanakkor jól beszámoltatható önkormányzati struktúra létrehozását. Gyakorló polgármesterként látom, hogy az önkormányzatiság már rég az „intenzív osztályon” vegetál, várva a sürgősségi beavatkozásra.

 

Hogyan mutatná be választókerületét?

Hajdú 6-os választókerület alapjaiban mezőgazdasági beállítottságú országrész, kitűnő termőföldi adottságokkal. Jelentős helyi értékekkel és fejlesztésre szoruló turisztikai lehetőségekkel. Ugyanakkor a térség nagyvárosában, Debrecenben meginduló hatalmas fejlesztések, az agglomerációra is nagy hatást gyakorolnak. A helyi identitásunk megőrzése mellett nem szabad lemaradnunk az ipari fejlesztési folyamatokból. A fejlődés által generált munkaerő beáramlásra is fel kell készülni.

Ezeknek az ez idáig szendergő mezővárosoknak fel kell ébredniük és a kor kihívásait a térségre jellemző nyugodt, józan, biztonságra alapozó módon kezelni kell. 

Szerencsés helyzetben vagyok a választókerületemmel, hiszen viszonylag kevés településből áll (Balmazújváros, Folyás, Görbeháza, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás, Polgár, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos és a kisebb nem önálló településrészek Bodaszőlő, Hajdúvid, Pród, Tedej, Tuka). A nagy hajdúvárosok és a Hortobágy kapuja Balmazújváros alkotja a fő gerincét a választókerületnek, kiegészülve Polgár városával. A feladat adott: folyamatos kapcsolattartás a települések vezetőivel, a térség számára pluszban kiharcolt fejlesztési, támogatási pénzek konszenzuson alapuló elosztása, mindig a legindokoltabb feladatokra. Ahogy a kormánynak nem kell belemászni az emberek mindennapi életének legbizalmasabb részeibe is, úgy egy országgyűlési képviselőnek sem kell ott lihegni a települések nyakán, hiszen „Ön” és nem „Központi” kormányzásról beszélünk.

 

Az ellenzéki összefogás résztvevői többször is hangsúlyozták, 2022-ben több kell egy kormányváltásnál. 

A 2022-es kormányváltás sokkal nehezebb lesz mint anno a rendszerváltás. A feladatok felsorolása a teljesség igény nélkül: az ország jogállamisága romokban, nem létezik a fékek és ellensúlyok rendszere, hatalmas a rendszerszintű korrupció, óriási a bizalmi válság a politikai pártok és a politikusok irányában, a kormány szakmai munkája siralmas, amit a szinte már naponta (éjszakánként) megjelenő elképzelhetetlen mennyiségű és ezért végrehajthatatlan új jogszabály, vagy régi jogszabálymódosítás megjelenése is mutat, mindent átsző a gyűlöletpolitika, a sajtó gyakorlatilag egykézben, a nemzetközi politikai megítélésünk szégyenletes, dübörög az orosz és kínai blokk térhódítása, kifelé tessékelnek bennünket az unióból, az ország államadóssága minden eddigi képzeletet felülmúl, folyik a nemzeti vagyon kiszervezése, kiprivatizálása, száguld az ország egy esetleges hiperinfláció felé. Van tehát feladat bőven, amelyek megoldását egy, a jelenlegi rezsimhez hű vezetői gárdával kellene elkezdeni. 

 

Ön milyen szerepet vállalna ebben a munkában?

Nekem ez a helyzet ismerős, hiszen 2018-as időközi választás után átéltem.

A személyes tapasztalatom alapján is mondhatom, hogy szépen, lépésről lépésre megoldható az ország újraélesztése, de ehhez szükség lesz majd a lakosság türelmére is.

Kevesebb politika, több szakmai munka és meg lesz az eredmény. Saját személyes feladatomat, ebben az óriási halmazban, az önkormányzatok stabilizálását és jól működő alapokra helyezésében látom. Ez a terület van a legközelebb a lakosokhoz. Egy jólszervezett, rugalmas közigazgatási és önkormányzati rendszerrel tehetünk a legtöbbet az emberek mindennapjainak, bajainak, örömeinek, elvárásainak gördülékeny orvoslásában, kiszolgálásában. Minden feladatot oldjunk meg ott, ahol keletkezik.