Kocsis Máté Szegeden az ellenzéket akarta megcsípni a szúnyoghelyzettel, erre a kormányt sikerült

Kocsis Máté Szegeden az ellenzéket akarta megcsípni a szúnyoghelyzettel, erre a kormányt sikerült

Múlt kedden Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke Szegedre látogatott, majd egy Facebook-bejegyzésben konstatálta, hogy a városban sok a szúnyog, kevés a térfigyelő kamera, zűrös a városvezetés, ráadásul még a jobboldal is erősödik.

A Telex írta meg az RTL Híradó riportja alapján, hogy a frakcióvezető csak arról feledkezett meg a nagy elégedetlenkedése közben, hogy 2014 óta a a Belügyminisztérium felügyelete alatt álló Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság lenne a felelős a szúnyogirtásért, nem pedig a szegedi önkormányzat.

Kocsis Máté, amikor ezt a nyilatkozatot tette, hogy sok a szúnyog, azzal igazából a kormányt kritizálta

- nyilatkozta a TV csatornának Szeged gazdasági alpolgármestere, Kovács Tamás. A riportból az is kiderül többek között, hogy mivel a katasztrófavédelem csak június 22-én tudta elkezdeni az irtást, szükség volt az önkormányzat beavatkozására is, így ők már június 15-én megkezdték azt.

A katasztrófavédelem nincs a helyzet magaslatán, gyakorlatilag nyolc éve ők kellene, hogy elvégezzék Szeged területén belül is a szúnyoggyérítést. Ehhez képest azt látjuk, hogy nem tudtak felnőni a feladathoz, így a lakossági bejelentések és a saját méréseink alapján – amikor szükséges – elvégezzük a katasztrófavédelem helyett

-hangsúlyozta Kovács.