Tippeljen, mint mondott Orbán a rádióinterjúban az autópályák koncesszióba adására vagy a Fudanra!

Orbán Viktor, rádióinterjú
MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Több téma is szóba került Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában, a „melegellenes” pedofiltörvénytől az oltásokon és a migráción át a nemzeti konzultációig és a NATO-csúcsig. Azonban az a magyar emberek adóforintjait nem is kicsit érintő kérdés, hogy szinte a teljes hazai gyorsforgalmi úthálózatot egy – valószínűleg külföldi – magáncég kezelésébe adnák, vagy hogy százmilliárdos hitelt veszünk fel Kínától, hogy abból kínai munkásokkal, kínai alapanyagból a kínaiaknak építsünk elit egyetemet, szóba sem került. Megértjük, kényes téma.

Az interjú természetesen a járványról szóló résszel indult, ahol a miniszterelnök amiatt aggódott, hogy még mindig van 3 millió magyar, aki nem oltotta be magát. A kormányfő szerint

van potenciálisan 3 millió beteg emberünk Magyarországon, aki most még egészséges, el sem tudja képzelni magáról, hogy el fogja kapni ezt a vírust.

Orbán azt mondta, „ha a közvetlen veszély enyhül, a magyar azt gondolja, hogy túl is vagyunk rajta”, de hozzátette ez nincs így, a vírus itt marad és cirkulál. Ezért azt kérte, mindenki vegye fel az oltást.

Kijelentette, „aki be van oltva, az mostani tudásunk szerint a vírusvariánsok ellen is védett”, mert

a szakemberek szerint nincs horizonton olyan variáns, ami ellen a mostani oltások ne védenének.

A nagy vitát kiváltó pedofilok elleni fellépéseket szigorító törvényről Orbán úgy vélte, az, hogy a jogszabály valóban „melegellenes-e”,

ebben leginkább a melegek véleménye számít, (…) valami okból nekik annak tűnik.

Rámutatott, a törvény a 18 év fölöttiekre nem vonatkozik, az csak a gyermekek védelméről szól, mert – mint mondta –

a gyermekek szexuális nevelése kizárólag a szülőkre tartozik, nem veheti el és át senki.

Leszögezte, a 18 évet ki kell várni, onnantól a fiatal dönthet az életéről, de addig a szülők jogait az iskolának, államnak tiszteletben kell tartania.

Orbán örömét fejezte ki, hogy Magyarország előrelépett a legfrissebb versenyképességi listán, és úgy vélte, épp emiatt nem szabad kívülről ráerőltetett adójogszabályokat elfogadni. Mint mondta, Magyarország ma „abból szerzi a pénzét”, hogy a tízmillió magyar állampolgár ellátásán túl a környező országoknál olcsóbban, jobban, gyorsabban pontosabban termel külföldre is. A költségvetési hiány nagyságára vonatkozó kérdésre Orbán úgy felelt, annak a nagysága gond, de oda szeretné eljuttatni Magyarországot, hogy ne hitelfelvevők, hanem hitelnyújtók legyünk. (Na, itt igazán elfért volna egy Fudan-kérdés, de az is, hogy az idei összegnél harmadával többet kell kifizetnünk adósságszolgálatra. – A szerk.)

A nullszaldós költségvetés azonban szerinte egy-két éven belül nem reális.

A múlt héten bejelentett nemzeti konzultációról Orbán azt mondta, „véget ért a járvány, de nem tértünk vissza a megszokott kerékvágásba”, ezért megkérdezik az embereket is.

A célokban kell egyetérteni, mik legyenek a pillérek, tartóoszlopok

– mondta a kormányfő, aki úgy vélte, három veszélyforrás van: a migráció, a járvány, és gazdasági rendszert fenyegető veszélyek.

A migrációról szólva azt mondta, az EU déli országain megnőtt a migrációs nyomás, ezért ők a beengedett menekültek elosztását szeretnék elérni, amit azonban Magyarország ellenez. Megismételte a régóta vallottakat, hogy a segítséget nyújtó országoknak oda kell menni, ahol baj van, rendet kell teremteni, konszolidálni kell a helyzetet, újjáépíteni a településeket, majd

segíteni az embereknek, hogy visszatérjenek oda.

A klímaadóról is csak a korábban elmondottakat ismételte meg: a költségeit a klímarombolóknak kell megfizetni, nem a magyar családoknak.

A NATO-csúcsról annyit mondott, hogy téma volt a nemzeti ellenállóképesség növelése, aminek ugyancsak van migrációs lába. Ez négy migrációs védelmi vonalat takar:

  • keleten Afganisztán és délen Mali,
  • a Földközi-tenger és Törökország,
  • Szerbia déli határai, valamint
  • a szerb–magyar határ.

Magyarország a szövetség kötelékein belül ezeket védi.