Nyomoz a rendőrség a nagykőrösi TAO-pénzek felhasználása miatt

Nyomoz a rendőrség a nagykőrösi TAO-pénzek felhasználása miatt

Csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt indít nyomozást a Ceglédi Rendőrkapitányság Zágráb Nándor, a Jobb Nagykőrösért Egyesület önkormányzati képviselőjének feljelentése nyomán. A politikus, aki egyben a Jobbik előválasztási képviselőjelöltje is a körzetben, azután fordult a hatósághoz, hogy kiderült, vitatott körülmények között, a klub nevét, székhelyét, és az elnökség személyi összetételét megváltoztatva gyakorlatilag eltüntették az elmúlt években több tízmilliós TAO-tartozást felhalmozó Nagykőrösi Kinizsit. Ráadásul mindehhez valakik rosszhiszeműen használták fel Suba Lajosnak, a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium nyugalmazott igazgatójának a nevét.

Suba Lajost korábban a fideszes önkormányzati képviselőként is tevékenykedő klubelnök Sohajda Márk hívta fel azzal, hogy a Kinizsi teljes tagsága kilép az egyesületből, és jó lenne, ha ezt ő is megtenné. Suba Lajos azonban jelezte, ő már régóta nem tagja a Kinizsinek, papíron hiába a felügyelő bizottság elnöke, egy ülést sem tartott. Erre Sohajda állítólag azt mondta, a neve valamiért mégis benne van a nyilvántartásban, ezért alá kellene írni a kilépését. Azonban Sohajda nem a távozásáról szóló dokumentumot íratta alá vele, hanem egy közgyűlési jelenléti ívet, amit vélelmezhetően ahhoz a jegyzőkönyvhöz csatoltak, amely szerint a jelenlévők egyhangúlag döntöttek az új vezetőkről, a kókai székhelyről és a Roma-Gól SE névről.

Ezt írta alá jóhiszeműen Suba Lajos, nem a klubból való kilépését és ez az információ már elegendő volt ahhoz, hogy megtegyem a rendőrségi feljelentést ebben az egészen elképesztő ügyben

- mondta el a lapunknak korábban nyilatkozó Zágráb Nándor, hozzátéve, hogy a jegyzőkönyv szerint a közgyűlés Nagykőrös, Balla Gergely utca 2. szám alatt volt (ez egy magánház, egyébként ide volt bejelentve a Kinizsi székhelye is), de Suba Lajos ott nem volt. Ezzel szemben Dr. Körtvélyesi Attila fideszes alpolgármester, a jegyzőkönyv vezetőjeként azt írta alá, hogy mindez a Balla Gergely utcában zajlott.

Az adóscsapdába került Nagykőrösi Kinizsi jogutódja a Roma-Gól SE lett, amihez így a klub értékei is kerültek. A klub a kókai cigánysorra lett bejelentve, amely helyszín tulajdonképpen egy cégtemető. Az átalakulás miatt a most befejezett megyei negyedosztályú bajnokságban már az azóta alakult MozGo-Nagykőrös SE képviselte a helyi futballt, de úgy tudjuk, a felnőtt csapat a bronzérem átvételét követően szétszéledt.

Így tehát most Nagykőrösön van egy 400 millióból felépült klubház, bajnokságban induló felnőtt csapat nélkül, azonban vannak korrupciógyanús ügyek, amelyekkel kapcsolatban a rendőrség elrendelte a nyomozást.