Amatőr hibát vétettek Stumpf Istvánék a Szegedi Tudományegyetem alapítványi bejegyzése során

Amatőr hibát vétettek Stumpf Istvánék a Szegedi Tudományegyetem alapítványi bejegyzése során

A Szeged.hu derítette ki, hogy a kormány olyan néven foglalta törvénybe az egyetemet működtető alapítványt, mely néven 2007 óta létezik már egy másik. A Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány ráadásul a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) egyik alapítványa. Ennek felszámolását ugyan már február 23-án elrendelték, de a cégbírósági bejegyzésében egyelőre az áll, hogy a március 20-án indult eljárás „folyamatban van”.

A lap felidézi, hogy május elején Stumpf István, az egyetemek alapítványi átalakítását felügyelő kormánybiztos még arról biztosította a Szegedi Tudományegyetem oktatóit és hallgatóit, hogy május végére már bejegyzik az egyetemet működtető alapítványt, azonban a Szeged.hu értesülései szerint erre a mai napig nem került sor.

Ez pedig már azért is érthetetlen, mert Stumpf május elején még határozottan visszautasította az egyetem vezetésének kérését, hogy a tanévkezdésig hátralevő idő rövidsége miatt ne idén, hanem 2022. januárjában adják alapítványi fenntartásba egyetemüket.

Egyébként az SZTE kiszervezését az év elején sietősen, mindössze három hét alatt, botrányos körülmények között verték keresztül az egyetem vezetésén. Január 29-én, az egyetem szenátusa úgy szavazta meg szűk többséggel az átalakítást, hogy hat szenátor is ellentétesen szavazott az őket delegáló kari tanácsok akaratával. A kormány ezután siettette az átalakítást, az országgyűlés április 27-én szavazta meg az egyetemek alapítványi tulajdonba adásáról szóló törvényt, amiben nevesítették is, hogy hogy hívják majd az egyetemeket kezelő alapítványokat.