Tömegparanoia 2.0, az ismeretlen ismerős

Tömegparanoia 2.0, az ismeretlen ismerős

Egy recenziót megíró újságíró számára talán az egyik legnagyobb elismerés, amikor a recenzált könyv szerzője reagál írására. Különösen akkor, ha az adott mű egy tudományos igényességgel megírt ismeretterjesztő könyv. Mi pont így jártunk a Krekó Péter szociálpszichológus Tömegparanoia – Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája című könyvével. Recenziónkban megfogalmaztuk, hogy bizony nem a kisember témája a dezinformációk elemzése, ennek megfelelően a nyelvezete sem egyszerű, bár szemmel láthatóan igyekezett azt az utca embere számára is érthetővé varázsolni.

Valóban rákot okoz a naptej? És miért hiszik el annyian?

Hogy álhírek, dezinformációk árasztanak el minket, az tulajdonképpen akkora közhely, hogy szinte le sem kellene írni. Hegel német filozófus szerint „egy társadalom akkor válik modernné, amikor életünk központi útmutatójaként és a hatalom meghatározójaként a vallás helyébe a sajtó lép".

Krekó ezt a recenziónkat a Tömegparanoia 2.0 első hivatkozásaként meg is említette, és ennek megfelelően az új, bővített kiadás már egy gördülékenyebb nyelvezetet is kapott.

Módosult a cím is: bekerült a dezinformáció, ugyanakkor kikerült belőle a szociálpszichológia. Oka érthető:

az új kiadás – bár nagyon sok kérdésben új ismeretanyagot ad át – nem paradigmaváltó,

sokkal inkább kiegészíti az első kiadást. Ennek megfelelően szerkezete is nagyban hasonlít az első, 2018-as kiadáshoz (elég rápillantani a tartalomjegyzékre), vannak benne bőven újra felbukkanó motívumok. A dezinformáció, mint az – eddigi – egyetlen konkrét definíció pedig okkal került be. Ebben ugyanis szerepel az a kulcsszó, ami a post truth korszak egészének lényegét adja:

a szándékos megtévesztés.

Erről a kérdésről a szerzővel mi magunk is hosszan beszélgettünk a tavaly ilyenkor készült interjúnkban.

Krekó a fake news elleni harcról: fontos a kínálati oldal szabályozása, mert amit jobban tolnak, abban többen fognak hinni

Létezik-e objektív valóság? Higgyünk minden hírnek, vagy kételkedjünk minden hírben? Hogyan változott meg a kapuőrök szerepe? Hogyan léphetnek fel a társadalom szereplő az álhírek ellen? És mennyire lehet proaktív Vona Gábor és a Második Reformkor Alapítvány kezdeményezése, mely pénzmegvonással büntetné azokat a szerkesztőségeket, akikről bíróság mondta ki, hogy fake newst terjesztenek?

A kötet ránézésre is vaskosabb lett, a törzsszöveg 230-ról 300 oldalra bővült, és ebből a vadonatúj, koronavírussal kapcsolatos álhírekre reagáló rész húsz oldal. Tehát a szerző – ahogy maga is kimondja – az elmúlt három évben felgyülemlett ismeretanyaggal bővítette a kötetet. Ennek fényes bizonyítéka, hogy a jegyzetek száma is 512-ről 678-ra nőtt. (Jó, ebből az első a mi, már citált recenziónk.)

Mint már leszögeztük, a Tömegparanoia 2.0 nem kínál paradigmaváltást a dezinformációk, álhírek kérdéskörében, így azután olvasva joggal mondhatjuk:

ezt már olvastuk!

És mégsem, hiszen az ismert (és aki például ez alapján írt szakdolgozatot, az már-már azt is mondhatja, unalomig ismert) részeket

egyszer csak megszakítja egy, a témába vágó, az eddigi ismereteket alátámasztó kutatás vagy épp esettanulmány.

Gondoljunk például a Magyarországon eddig ismeretlen QAnon-mozgalomra, melynek ismert alakja idehaza az „amcsi sámán” vagy „jenki busó” néven épült be a köztudatba.

Igazi ínyencséget kínál a téma iránt érdeklődőknek a vadonatúj, Koronavírus és dezinformáció: ördögi kör. Túszul ejtve című fejezet. (Meg kell említeni a fejezet társszerzőjének, Hegedűs Andreának nevét is.) Itt a megváltozott életkörülmények (vö. ki kell lépnünk a komfortzónánkból) miatt is új ismeretanyagra bukkanunk, ráadásul egy olyan témában, mely még az orvostudomány számára is fehér folt volt. Mi is emlékezhetünk, Müller Cecília országos tiszti főorvos asszony hányszor hívta fel a figyelmet, hogy akár a vírussal, akár az oltóanyaggal kapcsolatban naponta jelennek meg új tanulmányok, közlemények. Ám

az ismeretlentől való szorongásnál, félelemnél biztonságot nyújt még a téves ismeret is

– mutat rá az álhírekben, összeesküvés-elméletekben való hit pozitívumára Krekó. Így tehát nem meglepő, hogy a koronavírus-járvány idején megszaporodtak az egyébként is az online térben, közösségi médiában annak rizómaszerű, kapuőr nélküli szerkezetét kihasználva elburjánzó téves vagy hamis információk. És mivel az orvostudományi kutatások is folyamatosan új információkat, így új tudásanyagot adtak, melyek esetenként (legalábbis nekünk, laikusoknak, úgy tűnt) szöges ellentétben álltak a korábbi, olykor néhány héttel korábbi tudományos közleményekkel, az utca embere joggal feltételezi, hogy annak a „tudása” a hiteles, aki folyamatosan ugyanazt szajkózza,

aki gyakran épp a „hivatalos” magyarázatok megkérdőjelezésével, „leleplezésével” alapozzák meg saját népszerűségüket

– vonja le a következtetést a szerző, rámutatva, sokszor a hibás hiteles személy megválasztása miatt dőlünk be megtévesztéseknek.

Három évvel ezelőtti recenziónkban kritikaként fogalmaztuk meg, hogy a szerző „nem marad a kaptafánál”, és hosszan tárgyalja a turanizmus vs. finnugrizmus témáját, előbbit összeesküvés-elméletként, „áltudományos nézetként” aposztrofálva. Ez az új kiadásban sem változott, és vele szemben – nem elfeledve a laikus tévedésének jogát – mi továbbra is úgy véljük, ez egy tudományágakon (legalább a nyelvészeten az antropológián, a genetikán, a régészetem és a történelemtudományon) átívelő tudást igényel, melynek ilyen jellegű kritikája nem illik ebbe a kötetbe. Ráadásul az első kötet megjelenése óta eltelt három év ebben is hozott új kutatási eredményeket, melyekről itt említés sincs. Hozzátehetjük – bár a témától azért némileg eltér –, ha a Stuart Hall-féle nemzeti identitás narratívájára gondolunk, akkor az ilyen, önazonosságot, ősiséget, kontinuitást erősítő legendákra akkor is szükség van, ha az nem vagy nem teljesen úgy igaz – lásd még: a hagyomány feltalálása (Hosbawm, Ranger) –, ahogy azt a nemzeti narratíva folyamatosan újra és újra elmeséli. Mert – utaljunk vissza Krekóra – az ismeretlen okozta félelemnél még a téves tudás is nagyobb támpont.

Továbbra is úgy véljük, nem ez lesz a tömött metrópótló kedvenc olvasmánya vagy a strand bestsellere. Ugyanis a 20-30 oldalas fejezeteket Krekó hiába tagolja a könyvben fogyasztható méretű alfejezetekre, két megálló között nincs időnk belevágni. És azt is tartjuk, szabadság alatt, nyugodt estéken a teraszra kiülve olvasható a mű. Akkor viszont – köszönhetően valóban „áramvonalasabb”, „gördülékenyebb” szövegezésének – még élvezetesebb, mint az első kiadás!

(Krekó Péter (2021), Tömegparanoia 2.0 – Összeesküvés-elméletek, álhírek és dezinformációk. Budapest: Athenaeum Kiadó.)