Christian Eriksen az életre tanít

eriksen
Kép: Twitter

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

– Láttad? ☹

Ez a nagyon rövid, a lekonyuló szájú emoji miatt baljóslatú Messenger-üzenet volt az első jele annak, amiről néhány másodperc múlva kiderült, hogy miről szól. Amikor jeleztem, hogy nem láttam, mert éppen az erdőben sétálok, a barátom következő üzenete már letaglózott:

– Lehet, hogy meghalt Eriksen a dán-finnen ☹

Gyorsan telefonáltam is, hogy megtudjam pontosan mi történt. Miután kiderült, hogy Christian Eriksen különösebb látható előzmény nélkül összeesett a pályán, idő kellett hozzá, mert néhány másodperc nem elég ilyenkor, hogy felfogjak egy ilyen hírt. Hogy adott egy élsportoló, ereje teljében, aki az egyik pillanatban még játszik, majd a következőben a halál torkában találja magát. Persze, akár ugyanebben a percben, valahol a világon megtörténhetett hasonló mással, másokkal is, akiknek az élete ugyanolyan értékes, mint Eriksené, s akiknek a halála ugyanúgy fáj a szeretteinek, mint ahogyan fájt volna a dán labdarúgó hozzátartozóinak. Ugyanakkor mivel ez a (majdnem) tragédia sok tíz-, de vélhetően inkább százmilliók előtt történt, a kollektív élmény miatt, hogy ilyen sokan egyszerre ugyanazt, az élet törékenységét látták, mégis más erővel hat ránk. 

Természetesnek vesszük az életünket. Azt, hogy reggelente felébredünk, hogy a szívünk ver, hogy levegő jut a tüdőnkbe, hogy dolgozhatunk, tanulhatunk, hogy együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk, természetesnek vesszük, hogy élünk.

Amikor pedig valami rutinszerűvé válik, akkor azt hajlamosak vagyunk nem az értékén kezelni. Mert megszoktuk. Megszoktuk azt is, hogy élünk. Ezért jusson néha eszünkbe Eriksen, jusson eszünkbe a mulandóságunk, és tekintsünk ajándékként az életünkre.

Ha pedig így teszünk, az segíthet annak felismerésében, hogy ne engedjünk a létezésünk csodájához képest méltatlanul jelentéktelen dolgok csábításának. Ilyen például a saját véleményünk megfellebbezhetetlen igazságként való hirdetése, illetve ezzel összefüggésben mások minősíthetetlen minősítése; a jogosnak gondolt gyűlölet; a máshogy gondolkodók szellemi, vagy akár fizikai megsemmisítésének a szürreális vágya; a hatalomvágy; drága, valójában értéktelen tárgyak megszerzésének hajszolása stb.

A New Orleans-i Dillard Egyetem diplomaosztó ünnepségén az Oscar-díjas Denzel Washington többek között ezeket a gondolatait osztotta meg a végzős hallgatókkal:

„Azért imádkozom, hogy a papucsodat helyezd este az ágy alá. Így ha reggel felkelsz, le kell térdelned ahhoz, hogy elérd őket. És amíg ott vagy, légy hálás a kegyelemért. Légy hálás az áldásaidért. Légy hálás a megértésért. Légy hálás a bölcsességért. Légy hálás a szülőkért. Légy hálás a szeretetért. Légy hálás a kedvességért. Légy hálás a szerénységért. Légy hálás a békéért. Légy hálás a bőségért. Légy hálás azért, ami már a tiéd.”

Legyünk hálásak az életünkért!