Putyin egy interjúban azt mondta, szerinte nem lehet garantálni, hogy Navalnij élve kikerül a börtönből

Putyin egy interjúban azt mondta, szerinte nem lehet garantálni, hogy Navalnij élve kikerül a börtönből

Putyin az NBC News nevű amerikai hírtelevíziónak adott interjút, melyben többek között kitértek Navalnij ügyére is. Az orosz elnök tagadta, hogy bármilyen támadást elrendelt volna az orosz ellenzéki politikus ellen, azonban azt is elmondta,

nem tudja garantálni, hogy Navalnij élve kikerül a börtönből

- számolt be az MTI.

Három új büntetőügyben indítottak vizsgálatot Navalnij ellen, bizonyítékokat egyiknél sem találtak eddig

Alekszej Navalnij ellen három új büntetőügyben indított vizsgálatot az orosz nyomozóhatóság - írja a 444.hu a bebörtönzött ellenzéki politikus Instagramon közzétett tájékoztató posztja alapján. Az alapítványának szánt adományok ellopása, illetve egy bíró sértegetése mellett azért indult új vizsgálat Alekszej Navalnij ellen, mert arra ösztönözte az oroszokat, hogy ne teljesítsék „állampolgári kötelességeiket".

Az elnök utóbbi kijelentését azzal magyarázta, hogy „az ilyen döntéseket ebben az országban nem az elnök hozza”.

Nemrég írtunk arról, hogy a Civitas Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában arra volt kíváncsi, hogy a külföldi politikusokat és közszereplőket mennyire tartják szimpatikusnak a kormánypárti, az ellenzéki, illetve a bizonytalan szavazók. A felmérésből kiderült, a Fidesz szavazók körében a keleti diktátorok lettek a befutók, első helyen pedig Putyin végzett.

A kormánypárti szavazók Putyint tartják a legszimpatikusabb külföldi politikusnak

A Civitas Intézet legfrissebb közvéleménykutatásában arra volt kíváncsi, hogy a külföldi politikusokat és közszereplőket mennyire tartják szimpatikusnak a kormánypárti, az ellenzéki, illetve a bizonytalan szavazók. A felmérés nagy meglepetést nem okozott: a Fidesz szavazók körében a keleti diktátorok lettek a befutók, az ellenzékiek tükörképet mutatva, a keleti autokrata vezetők iránti ellenszenvüket fejezték ki, míg azok, akik egyik oldal felé sem húznak az ellenzéki szövetség értékrendszeréhez közelítettek.