A rendvédelmi dolgozók felmondásának aránya 10-15 százaléknál nem lesz magasabb

A rendvédelmi dolgozók felmondásának aránya 10-15 százaléknál nem lesz magasabb

Korábban beszámoltunk a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalóit képviselő szakszervezetek megbízásából készített reprezentatív felméréséről, mely szerint a belügyi és rendvédelmi dolgozók 70 százaléka fontolgatja a pályamódosítást. A több ezer szakmabeli által kitöltött kérdőívből kiderült, a főbb problémák élvonalában az alacsony fizetés, a kiégés és a kevés szociális juttatás szerepel, ennek ellenére a magas eredmény még az érdekképviselőket is meglepte. Nem úgy, mint Orbán Viktor miniszterelnököt, aki a csütörtöki kormányinfón azt mondta,

elképzelhető egy tömeges felmondási hullám az egészségügyben és a rendvédelmiseknél, nem tartja kizártnak, ha néhány százaléknyian felmondanának. Azonban, ha ez bekövetkezik, akkor megteszik a szükséges intézkedéseket.

De vajon ez a 70 százalékos arány reálisnak tekinthető? Kell attól tartania a kormánynak, hogy ezekben a szektorokban hamarosan ekkora humánerőforrás-hiány alakul ki?

Nem lesz tömeges felmondás 

- nyilatkozta határozottan lapunknak Szabó Zoltánné, a BRDSZ (Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete) alelnöke, aki biztos benne, hogy pályaelhagyók lesznek, mint ahogy eddig is, de a 70 százalékos arányt irreálisan magasnak tartja. Mint fogalmaz, a felmérés közölt eredménye megtévesztő, ugyanis régebben készült és elsődlegesen arra vonatkozott, hogy a belügyi és rendvédelmi dolgozók gondolkodnak-e azon, hogy elhagyják a jelenlegi munkahelyüket vagy cégüket.

A 70 százalék durva eredmény. Tény, hogy vannak komoly gondok, de hova menjen például egy mátészalkai, 15 éve szolgáló rendőr

 - ismertette az alelnök egyszerű példán keresztül, hogy ez a számadat miért is nem állja meg a helyét. Szerinte a jelenlegi helyzeten sokat javíthatna a szakmai dolgozók megbecsülése, hiszen itt nem csak pénzről van szó, a 90 százalékuknál ez másodlagos. Akkor az esetleges tömeges felmondások esetében mégis mi tekinthető valószerű mennyiségnek? Szabó Zoltánné szerint

10-15 százaléknál biztosan nem lesz nagyobb ez az arány

- és bár papíron megeshet, hogy 50 százalék körüli lesz a pályamódosítók száma, ezt mégis kizártnak tartja, hiszen nincs hova elmenniük a rendvédelmiseknek.

Olyan emberekről beszélünk, akiket már "megfertőzött" a szolgálat, a szakmájuk.

Tömeges felmondás? 80 százalékos béremelésre lenne szüksége az egészségügyi és a belügyi dolgozóknak

A napokban mi is beszámoltunk arról, hogy még az érdekképviselőket is meglepte annak a felmérésnek az eredménye, amelyet a belügyi dolgozók körében végeztek. Eszerint az állományban dolgozók 70 százaléka fontolgatja a felmondást, illetőleg a pályamódosítást. A főbb problémák között szerepel az alacsony fizetés, a kiégés és a kevés szociális juttatás.