3,4 százalékkal esett vissza a német gazdaság az első negyedéves adatok szerint

3,4 százalékkal esett vissza a német gazdaság az első negyedéves adatok szerint

Németország hazai összterméke (GDP) 3,4 százalékkal csökkent az első negyedévben az egy évvel korábbihoz és 1,8 százalékkal az előző három hónaphoz képest - olvasható a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) közleményében, amit az MTI szemlézett.

A Destatis április végén nem végleges adatként minimálisan kisebb, 3,3 százalékos éves és 1,7 százalékos negyedéves csökkenésről jelentett. Az Európai Unió legnagyobb gazdaságának teljesítménye a koronavírus-járvány tavaly ősszel kibontakozott második és az év elején elindult harmadik hulláma miatt gyengült.

A tavalyi harmadik negyedévben még 8,7 százalékkal, a negyedik negyedévben pedig 0,5 százalékkal nőtt a GDP negyedéves összevetésen.

A Destatis számításai szerint a járvány előtti utolsó negyedévhez, a 2019 október-decemberi időszakhoz képest 5 százalékkal csökkent a német gazdaság teljesítménye.

Mint kiderült,

  • az ipari termelés - az építőipart leszámítva - 1,2 százalékkal csökkent az idei első negyedévben éves szinten, kevésbé a negyedik negyedévben mért 1,8 százalékos esésnél,
  • az építőipari termelés 3,6 százalékkal csökkent a március végével záródott három hónapban a három hónappal korábbi 8,8 százalékos növekedés után, éves szinten.
A járvány harmadik hulláma különösen a lakossági fogyasztást vetette vissza, kedden közölt adat szerint a csökkenés 5,4 százalék volt a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve és 9,1 százalékkal esett a tavalyi első negyedévvel összevetve.

A német kormány április végén 3 százalékról 3,5 százalékra javította a gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.

A német GDP tavaly a járvány miatt 4,9 százalékkal csökkent. Ez a legnagyobb visszaesés az évszázad első évtizedének végén kibontakozott pénzügyi és gazdasági világválság legsúlyosabb szakasza, 2009 óta, amikor 5,7 százalékkal csökkent a német gazdaság teljesítménye éves összevetésben.