Felelőtlenség? A Parlamentben szavazott a koronavírusos fideszes képviselő, aki azt hitte, csak megfázott

Felelőtlenség? A Parlamentben szavazott a koronavírusos fideszes képviselő, aki azt hitte, csak megfázott

Úgy tűnik, még annál is fontosabb volt a kormánynak, hogy megszavazza az egyetemek kiszervezéséről szóló törvényt* (értsd: a fideszes mélyállam megteremtését lehetővé tévő közérdekű alapítványokba beletoltak több mint 1000 milliárd forintnyi közvagyont), mint eddig gondoltuk.

Megszavazták a fideszes mélyállamot: ezermilliárdnyi állami vagyont pakolnak az alapítványokba

A Parlament fideszes többsége kedden újabb történelmi lépést tett, megszavazta ugyanis "A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról" szóló törvényjavaslatot (KEKVA), valamint "A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról" szóló törvényjavaslatot, így szabadutat biztosított, hogy a KEKVA törvény hatálya alapján létrehozott alapítványokba több mint 1000 milliárd forintnyi közvagyont, MOL- és Richter-részvényeket, és 1750 (

A fideszes gőzhengert semmi nem állíthatta meg abban, hogy véghez vigyék az akaratukat, minden emberükre szükség volt a kétharmadhoz, így eshetett meg, hogy úgy ment be a parlamentbe Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő a szóban forgó szavazásra, hogy éppenséggel koronavírus-fertőzés kezdeti tünetei miatt leginkább önkéntes karanténban kellett volna otthon ülnie - szúrta ki a Telex.

Becsó a megbetegedésének hírét maga osztotta meg a Facebook-oldalán:

Becsó azt írja a bejegyzésben, hogy a tünetei fokozódó jelentkezése után még kórházban is járt, ahol volt mintavétel, vérvétel, CT és infúziós kezelés.

Mindenképpen érdekes tehát, hogy az április 27-i parlamenti szavazáson egy MTI-s fotó alapján mindössze négy sorral ült Orbán Viktor mögött.

A Telex megkereste a Fidesz-frakció sajtóosztályát, válaszukban azt írták, hogy

"Becsó Zsolt képviselő úr részt vett a múlt keddi szavazáson, onnan hazatérve végeztetett koronavírus-tesztet. Mindenben a szabályoknak megfelelően járt el".

Később Becsó maga is írt egy kommentet az esettel kapcsolatban:
 

Becsó azonban a Facebook-posztjában több helyen is utal arra, hogy május 5-én jár le a tíz napos karantén. Az első mondatban azt írja, hogy "a hatósági házi karantén utolsó napja", a tünetekről is azt írja, hogy "a 10 nap során (…) enyhék voltak", majd azzal zárja, hogy a munkát holnaptól folytatja. (Azóta jelezték: az április 27-i délutáni mintavételt követően a koronavírus miatt elrendelt karanténja április 28-ától május 7-ig tart)

A képviselő egyébként azt is elárulta a bejegyzésében, hogy már megkapta az első oltást. "Meggyőződésem, hogy az enyhe lefolyásban döntő szerepet játszott az a tény, hogy március elején megkaptam az első oltást (AstraZeneca)" fogalmazott.

A politikus mondatai és a Fidesz frakció tájékoztatása között tehát szembetűnő ellentmondás van.

A hvg.hu kérdésére azt mondta,

Április 25-én kirándultam, hétfőn folyt az orrom, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, azt hittem, csak megfáztam

Becsó Zsolt kifejtette, a szavazás napján már kevésbé érezte jól magát, de továbbra sem volt láza. Idővel kezdte nem érezni a szagokat és ízeket, ezért a voksolás után azonnal a megyei kórházba ment, és az eredmény megérkezéséig önkéntes karanténba vonult. A pozitív teszteredménye másnap, szerdán érkezett meg, ekkor hivatalosan is karanténba került.

Állítása szerint azért nem maradt otthon, mert tényleg azt hitte, hogy csak megfázott, ráadásul mivel már megkapta az AstraZeneca első oltását, nem gondolt rosszabbra, ezenkívül hangsúlyozta, hogy a szabályok szerint járt el.

A portál mindenesetre szintén megkereste a sajtóosztályt, hogy Becsó Zsolt jelezte-e Kocsis Máté frakcióvezetőnek, hogy nem érzi jól magát, és a körülötte ülőket letesztelték-e. Választ egyelőre nem kaptak.