Rendelettel érte el a kormány, hogy túlléphesse a költségvetési hiánycélt

Rendelettel érte el a kormány, hogy túlléphesse a költségvetési hiánycélt

Egy friss, Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a veszélyhelyzet ideje alatt nem kell a kormánynak betartania a központi költségvetés GDP-arányos 3 százalékos hiánycélját.

A korábbi rendelet úgy szólt, hogy

  • összhangban legyen a középtávú költségvetési cél elérésével, és
  • annak hiánya ne haladja meg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát.

Ez azért lehet fontos a kormánynak, mert hamarosan módosítani szeretnék az idei költségvetést. Ráadásul, a jövő évi büdzsét júniusban fogadnák el, így mindkét esetben eltérhetnek a 3 százalékos hiánycéltól majd.