Berta Krisztián: "Nagykanizsa és térsége az ország egyik legjobb adottságokkal rendelkező vidéke, melyet a Fidesz elfelejt és szándékosan leépít"

Berta Krisztián: "Nagykanizsa és térsége az ország egyik legjobb adottságokkal rendelkező vidéke, melyet a Fidesz elfelejt és szándékosan leépít"

"Olyan jelölteket indítunk az előválasztáson, akik helyben már bizonyítottak és akik kellően integratívak ahhoz, hogy ne csak az elkötelezett ellenzéki szavazókat tudják megszólítani, de a bizonytalanokat is" - Jakab Péter, a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje nyilatkozta ezt pártja jelöltjeivel kapcsolatban. Interjúsorozatunkban bemutatjuk a Jobbik színeiben az előválasztáson induló politikusokat, és terveiket.

Nagykanizsán, Zala megye 3-as számú választókörzetében Berta Krisztián indul a Jobbik színeiben az ellenzéki előválasztáson. A Jobbik nagykanizsai alelnöke megválasztása esetén a helyi ügyek felvállalását, a Nagykanizsát elkerülő M9-es autóút megépítését, az elszámoltatást és a kormányzati média túlhatalmának lebontását nevezte meg legfontosabb feladatainak. Berta Krisztián szerint az előválasztás célja, hogy ne a tárgyalóasztalnál köttessenek alkuk a pártok, hanem a lehető legdemokratikusabb úton, közvetlenül a polgárok döntsenek a közös ellenzéki jelöltről. Interjú.

 

Innovációra készül az ellenzék, de miért vegyenek részt a választópolgárok az előválasztáson?

2010-ben, amikor a Fidesz először nyert kétharmaddal, szinte azonnal átírta a választási törvényt és egy teljesen igazságos választási rendszer helyett olyat kreált, amiben gyakorlatilag bebiztosította magát a hatalomba.

2014-ben és 2018-ban nem jutott el odáig az ellenzék, hogy koordináljon vagy összefogjon, viszont a tavalyi év folyamán történelmi tettet hajtottak végre a pártok, amikor a népre hallgatva felismerték: egy az egy ellen kell megküzdeni a Fidesz és helytartói ellen.

 

Amennyiben?

Az előválasztás célja, hogy ne a tárgyalóasztalnál köttessenek alkuk a pártok között arról, hogy ki induljon adott körzetben, hanem a lehető legdemokratikusabb úton, közvetlenül a polgárok döntsék el, hogy helyben ki a megfelelő személy arra, hogy véget vessen a Fidesz uralmának és valódi képviselője legyen a térségnek az Országgyűlésben. Én örülök annak, hogy így dől el a képviselőjelölt és a miniszterelnök-jelölt személye és arra bíztatok mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel és végül győzzön a jobbik. Persze bárki is lesz az, támogatni fogjuk.

 

Zala megye 3-as számú választókörzete is rendkívül összetett és speciális, számtalan különböző kihívással. Mit emelne ki ezek közül?

Tősgyökeres kanizsai fiatalként mindig is büszke voltam szülőföldemre és az itt élő emberekre. Tudom, hogy tehetségesek, becsületesek és hogy mire képesek. Sokkal többre annál, mint amit a rezsim szán nekik; hiszen míg a választókerület más részeire ontja a pénzt a kormány, addig Kanizsára és térségére mindig mostohagyerekként tekintettek.

Elfelejtik azt, hogy a látszatberuházások, a beton és a térkő nem oldja meg a problémákat, nem nyújt segítő kezet a bajba jutott polgároknak, nem teremt új munkahelyeket, nem vásárol be helyettük a boltban, nem tankolja tele nekik az autót, nem váltja ki a gyógyszert a patikában és nem hozza vissza külföldről a gyermeket és az unokát.

Választókerületünk jelenleg egyre inkább elöregedő, kiürülő térség, melyben a múltat látni minden téren, azonban én a jövőt szeretném, ahogy sokan mások is. Ahhoz viszont, hogy itt éljünk mi, gyermekeink, unokáink, dédunokáink, ahhoz az alapokat most lehet és kell is lefektetni.

A jövőről beszél, de hogyan lehet azt megalapozni? 

Nagykanizsa és térsége az ország egyik legjobb adottságokkal rendelkező vidéke, melyet a Fidesz elfelejt és szándékosan leépít. Egyik legfontosabb feladatom, hogy az új, nemzeti egységkormánynál elérjem: az M9-es autóutat az eredeti tervek szerint, Nagykanizsa felé kell tervezni és megépíteni. Az út megléte nem tűr halasztást. A többi feladat kifejtésére még később visszatérek. Kihívásként arra tekintek, hogy az igazság hangját eljuttassuk mindenkihez. A választókerületnek vannak olyan részei, ahol az M1 - Kossuth rádió - Zalai Hírlap „Bermuda-háromszög” bűvöletében élnek az emberek és egy hamis kép alakul ki bennük a világról, az országról és szűkebb környezetükről, a választókerületről is, ugyanis nem minden arany, ami fénylik, hiába próbálja velük elhitetni ezt a kormányzat és helytartója.

Ez természetesen nem a polgárok, hanem a hatalom hibája, de a következő egy év során el fogjuk juttatni hozzájuk is az igazság hangját!

 

Nem lehet megkerülni a koronavírus-járványt, bírják még a nyomást a háziorvosok, az egészségügyi intézmények?

Ezúton is köszönöm az egészségügyi dolgozóinknak a kitartó és lelkiismeretes munkát! Szerencsére eddig a választókerületünkben a járvány számai az átlag alatt voltak, bízunk benne, hogy ez így is marad és bírni fogja a rendszer, ugyanakkor jól látható, hogy jelentős plusz terhet ró a háziorvosokra az oltások megszervezésével járó adminisztráció. Itt kiemelném, hogy nem mindig megfelelő listát kapnak és nekik kell utólag szűrniük, korrigálniuk. Magát az oltás menetét természetesen befolyásolja, hogy milyen ütemben kapják meg az egyes oltóanyagokat a háziorvosok.

Szintén életbevágó kérdés a vállalkozások, az önkormányzatok helyzete, hiszen a járvány elvonultával is meg kellene élnünk valamiből.

A vállalkozások támogatása kapcsán már nem tudok ilyen pozitívan fogalmazni, hiszen az idei költségvetésben támogatásként csak a negyede szerepel annak az összegnek, melyet mi a bajba jutott vállalkozások, vállalkozók megsegítésére szántunk és kértünk is a polgármestertől. Önkormányzati szinten pedig nagyon nehéz év áll előttünk, hiszen jól látható, hogy a kormány nem akarja visszaadni mindazt, amit elvett tőlünk, pedig úgy illene. Rengeteg elképzelés, fejlesztés van tervben, melyek váratnak magukra.

Bízom benne, hogy az új kormány intézkedései, első saját központi költségvetése korrigálni fog bizonyos fideszes hibákat.

 

Beszélt már konkrét programpontokról, ugyanakkor az ellenzék, és így a Jobbik számára is kiemelt fontosságú lesz a szembenézés 2022-ben a NER 12 évével. Lesz elszámoltatás?

Bár a Fidesz sajnos elcsépelte az elszámoltatás fogalmát - ahogy a polgári Magyarországét is -, de az elmúlt ciklusok bűnei nem maradhatnak büntetlenek. Ennek és a többi azonnali feladatnak a végrehajtása a kormányzat feladata lesz, én első lépésként - és most térek vissza a további feladatok kifejtéséhez - azért szeretnék tenni helyben, hogy egyrészt feltárjuk a helyi bűnöket, a választókerület most még sakkban tartott polgármestereivel is - akiknek nem kell tartaniuk attól, hogy számon lesz kérve, hogy kire szavaznak -, másrészt szintén az ő segítségükkel kidolgozzunk egy olyan programot, mely valóban a településük fejlődését szolgálja.

Ugyanis nálunk, a néppárti Jobbikban a jólét és szabadság szavak nem üres frázisok, hanem meg akarjuk teremteni ezt a Magyarországot és ezt a Dél- és Délnyugat-Zalát is, ahol a polgárok mind anyagi, szellemi, erkölcsi, egészségügyi, kulturális jólétben és szabadságban élhetnek, ahonnan az emberek nem elmenekülnek, hanem visszajönnek, ahol látják a jövőjüket és tudják is azt tervezni;

ahová a munkahelyteremtő beruházások valóban jönnek és nem csak érdeklődnek addig, míg a Fidesz és helytartója el nem üldözi másik településre. S éppen a munkahelyteremtő beruházások vonzása miatt lesz égetően fontos az M9-es autóút újratervezése, pontosabban visszaterelése Nagykanizsa irányába. A város és térsége sokkal többet érdemel annál, mint amiben most tartja a rezsim. Én az itt élőkkel közösen akarok dolgozni a valódi fejlődésért!