Pető Zoltán: „Nem kívánok egy olyan Fidesznek tagja lenni, aki megtűri az ilyen embereket, helyén tartja, sőt védi”

korrupció
pixabay.com

Mint jobboldali gondolkodású, keresztény hitvallású ember elhatárolódom minden ilyen cselekedettől és elítélek mindenkit, aki hamis érettségivel és csalással jutott vagy jut előnyhöz. Ezt az én gyomrom nem veszi be és én nem is kívánok ehhez tovább, akár hallgatással asszisztálni. Nem kívánok tovább ezek után az önkormányzat tagja sem lenni, mert én minden nap tükörbe szeretnék nézni és bátran vállalom véleményem. Morálisan súlyos válságba került a város fideszes vezetése, ami miatt mélységesen szégyellem magam

- írta a Sümegi Szó internetes oldalán megjelent nyílt levelében Pető Zoltán, a sümegi Fidesz alapszervezet most már csak volt tagja.

A Fidesz-tagságáról is lemondott Pető Zoltán azért döntött így, mert a rendőrségi nyomozás megállapította, hogy Szabó Krisztina, a Sümegi Járóbeteg Szakellátó vezetője hazudott a középiskolai érettségi bizonyítványának eredetisége ügyében.

Végh László, - aki 2014 óta Sümeg polgármestere és egyben élettársa Szabó Krisztinának - még megválasztása évében nevezte ki Szabó Krisztinát a sümegi egészségügyi intézet ügyvezető igazgatói posztjára. Sőt Szabó később már a felsőoktatásban is részt vett, pedig sokan már ekkor jelezték, hogy még érettségije sincs. A személyes érintettség okán a városvezetőt most lemondásra szólítják fel. Végh László tagadta, hogy tudott volna az állítólagos érettségi bizonyítványról, és idén januártól 1 667 440 forintra emelte élettársa fizetését.

A nyomozás eredménye szerint Szabó Krisztina a tapolcai Batsányi János Gimnázium levelező tagozatára járt 1992-1995 között. Azonban a sok hiányzás és a gyenge tanulmányi átlaga miatt több tantárgyból bukásra állt, ezért nem érettségizhetett. Később mégis kapott érettségi bizonyítványt, amelyet Budapesten állított ki a nevére 1995-ben a Belvárosi Esti Gimnázium, csakhogy, a 2000-ben jogutód nélkül megszűnt Belvárosi Esti Gimnázium adatai között az 1995-ös érettségi anyakönyvben, valamint az 1994/95-ös osztályanyakönyvben sem szerepel Szabó Krisztina neve.

A vizsgálat tehát megállapította Szabó Krisztina vétkességét, de az elévülés miatt ennek jogi következménye nincs. Ettől függetlenül lemondásra szólították fel, és mivel Végh László polgármester az élettársa, ezért a városvezető távozását is követelik a sümegi polgárok.

Az ügyről hiába kérdezték többször is Végh László polgármester, valamint a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, Fenyvesi Zoltánt, mindkét politikus mélyen hallgatott a kellemetlen ügyről. Ez volt az egyik oka, hogy Pető Zoltán a sümegi Fidesz alapszervezettől úgy döntött, nem akar részt venni a Fidesz újabb szerecsen mosdatásában.

Ezt az én gyomrom nem veszi be és én nem is kívánok ehhez tovább, akár hallgatással asszisztálni. Sajnálom, hogy ilyen előfordulhatott és következmények nélkül maradt eddig. Végezetül annyit, hogy ez a nagyon rövidlátó és erkölcsileg vállalhatatlan érettségi-ügy magával fogja rántani Fenyvesi Zoltán képviselő urat is és még ki tudja, kit

- tette hozzá nyílt levelében Pető Zoltán.