Kormánypárti párhuzamos univerzum

Deutsch Tamás
Deutsch Tamás
Mohai Balázs / MTI

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Amikor berobbantak a kereskedelmi tévék a Sliders volt a kedvenc sorozatom. A történet hősei különböző kalandokba keveredve véletlenszerűen hánykolódtak párhuzamos világok között. Felnőttként visszatekintve ez azért egy kevésbé élvezhető telenovella már, de akkor az egymást követő epizódok kellemesen lekötöttek. A párhuzamos világok kialakításában nem szaladt messzire a készítők fantáziája, csak egy-egy szálat szőttek át a most ismert világunkból. Az egyikben kihaltak már az összes állatok, a másik orwelli disztópiává alakult, de nem maradtak ki űrlényes, zombi-apokalipszises megoldások sem. Egyre inkább ez a sorozat jut eszembe akkor, amikor egy-egy fideszes politikus vagy elkötelezett kormánypárti közszereplő ad interjút egy ellenzéki orgánumnak. Deutsch Tamás telexes beszélgetése vagy Csókay András nyilatkozata a Magyar Hangnak olyan szép, kerek, de számomra ismeretlen univerzumot vázolnak fel, mintha a Sliders szereplőivel jutottam volna oda.

A tisztességesen gazdagodó Mészáros Lőrinctől kezdve, az összes kormánytag hiteles kereszténységén keresztül, a szabályosan doktoráló Schmitt Pálon át, az irigyelhető magyar sajtószabadságig egy olyan távoli világ képét vázolják fel az említett interjúalanyok, hogy szinte már érzem is azt a zuhanást, amelynek köszönhetően átjutottam oda. Deutsch és Csókay megszólalásait ugyanakkor érdemes külön kezelni. Igaz, hogy mindketten elkötelezetten kormánypárti beszélőfejek, de az egyik hivatalból, politikusként nyilatkozik, ahol az érdek és a pozíció erős korlátokat von a szabad véleménykifejtés köré. A Deutsch Tamással készült interjú nem azért fontos, mert abból megtudhatjuk, mit gondol egy kormánypárti polgár. Abból azt tudhatjuk meg, hogy mit szeretne a kormány a sajátjai gondolataiba szőni. Ezzel együtt akaratlanul is felállít magával szemben egy mércét, ami mentén hitelesen megítélhető. Ezt fogom most számba venni, hogy a kommunikációs sorvezetők rengetegéből hátha kitalálunk a tisztásra.

Deutsch – Lánczi Andráshoz hasonlóan – a korrupciót patrióta gazdaságpolitikaként adja el. Az ő koordináta-rendszerében a politikával nem foglalkozó, sikeres vállalkozó Bige és Orbán Viktor padtársa, Mészáros Lőrinc közé egyenlőségjel tehető, szerinte ugyanúgy saját tehetségének köszönhetően gazdagodott meg mindkettő. Utóbbi a Deutsch által felvázolt univerzumban egy önálló, autonóm gazdaságpolitikai szereplő. Aki ezzel szemben őt Orbán táskásembereként mutatja be, az összeesküvés-elméletet sző. A szabad sajtó megítélésében az európai parlamenti képviselő szerint az a döntő, hogy a különböző (párt)állású sajtóorgánumok hangereje kiegyenlített-e. Deutsch Donald Tusk Fidesszel szembeni kritikus hozzáállását azzal magyarázta, és ítélte el, hogy túlzottan kiviszi nemzetközi vizekre a belpolitikát. Tusk hagyja a fideszes politikus olvasatában, hogy a saját lengyel PO-PiS pártcsörtéje eluralja a Néppárt élén vitt politikai mozgását. Végül nem elhanyagolható passzusként Deutsch azt is leszögezi, hogy az EU-tagság közérdek. Az európai parlamenti politikus karakteréből fakadóan érthető módon nem merült el a krisztologizálásban, ezzel szemben korábbi nyilatkozataihoz hasonlóan most is kijelentette azt, hogy a vélemény szabad és szent, amely szabadon kifejezhető. A magyar sajtóhelyzet értéke éppen abban áll – mondta korábban –, hogy nem érvényesül benne a Nyugaton tért hódító „cancel culture”.

Részben ezek az állítások ugyan csak a kritikus kérdésekkel szembeni manőverezés, mégis megfogalmazott állítások, vállalások egy fideszes frontpolitikus részéről. Ezek azok az értékek, és ez az a világnézet tehát, amely mentén az Orbán-kormány számon kérhető. Patrióta-e a gazdaságpolitikája? Több-e ez a szlogen egy szlogennél, amivel a korrupciót pántlikázzák? Kiegyenlített-e a hatalomhoz kötődő és a hatalomtól független sajtó hangereje? Deutsch ködösített a tulajdonos állítólagos kormányhoz közeliségének jelentőségével kapcsolatban, ezért érdemes tisztázni, hogy számít-e egy médium működésénél, ha a tulaj hatalomhoz közeli? Mivel Deutschék szerint számít, ha mondjuk bármi is Soros-közeli, akkor alighanem számítania kell annak is, ha kormányközeli. Annak részleteibe pedig könnyű belemenni, hogy kormányközelinek számít-e mondjuk Schmidt Mária, Matolcsy Ádám, Mészáros Lőrinc stb. Kitérő válasz természetesen minden kérdésre adható, de egy kérdés minél konkrétabb, annál átlátszóbb és annál kínosabb a kitérési manőver.

Ugyanígy számon kérhető Deutsch kijelentéseinek fényében amiatt is a kormány, hogy mennyire viszi ki a belpolitikát az európai politikai színtérre? Izgalmas kérdés ez, mert belpolitikát valóban ritkán visz ki az Orbán-kormány, ennek egyszerű oka azonban az, hogy az orbáni belpolitikai kommunikációt uralják el külpolitikai elemek. Itt tehát okkal visszakérdezhetnénk, hogy eléggé fontosak-e az ország polgárainak ügyei a kormány számára. A közvélemény-kutatási adatokat vizsgálva ugyanis az a kép tárul elénk, hogy a kormány rendre mással foglalkozik, mint ami a polgárok lelkét nyomja. Érdemes számon kérni továbbá az orbáni politikán az EU-pártiságot, mégha kész magyarázatuk is van arra, hogy valójában ők az igazi EU-pártiak. Kelljen erről mindig számot adniuk, mert bőven van miért magyarázkodniuk. Fontos szembesíteni őket a bőszen ostorozott „cancel culture” jelenségével kapcsolatban is, mert amiért ők szidják a politikai korrektségben alámerült Nyugatot, az ma hazánkban pártpolitikai korrektségben valósul meg ugyanúgy.

Az ellenzéki sajtó, szemben a fideszes narratívával nem vette át az ellenzéki politikusok szerepét. Az nem ellenzéki politika, ha kérdésekkel „meg akarnak szorongatni” egy politikust, hanem ez a sajtó feladata. Az útmutatót nem is az újságíróknak szántam, hanem mindannyiunknak, ha szeretnénk elmerülni kormánypárti honfitársaink párhuzamos világában, ha szeretnénk velük vitatkozni. Nem teljesen hamvába holt próbálkozás volna ez ugyanis, csak meg kell találni azokat az értékeket, amelyeket valóban fontosnak tartanak, és azok mentén kell ütköztetni az érveinket. Tanulságos egy ilyen útmutató arra is, hogy számba vegyük saját értékválasztásainkat. Mik azok az értékek, amelyek mentén mi meghozzuk politikai döntéseinket? Ha ezekre rá tudunk mutatni, akkor válunk tudatos állampolgárokká, és akkor válhatnak igazán felelősekké döntéseink is. Kritikusabbakká válhatunk akkor választottjainkkal szemben, miközben a „nem választottjaink” iránt sem fajulhat ellenérzésünk gyűlöletté. A politikai lózungok rengetegéből kitalálhatunk akkor a tisztásra, ahol talán honfitársainkkal is találkozhatunk végre.