Bizonytalanság, oltásellenesség, álhírek – De mit tesz vagy épp nem tesz a kormány ellenük?

Bizonytalanság, oltásellenesség, álhírek – De mit tesz vagy épp nem tesz a kormány ellenük?

A Nemzetbiztonsági Bizottság keddi ülését követően Stummer János, a Jobbik országgyűlési képviselője, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője és Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője közös sajtótájékoztatót tartott.

Azon túl, hogy az ellenzéki képviselők hangot adtak annak, miszerint a kínai egyetem – amelyet Orbán Viktor és a kínai kommunista párt megegyezése alapján építenek meg Budapesten – kapcsán „kínos az a hallgatás, illetve tanácstalanság, amelybe burkolóztak a magyar állam azon tisztségviselői”, a képviselők egy másik, igen fontos dologra is felhívták a figyelmet. Jelesül arra, amely a világsajtót és a világ közéletét leginkább tematizálja: vagyis a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védekezésre.

Az ellenzéki politikusok ugyanis hangsúlyozták, a magyar nemzetbiztonsági szerveknek

a leghatékonyabban fel kell lépniük a vírustagadókkal, valamint az oltásellenes személyekkel, mozgalmakkal, szubkultúrákkal szemben, hiszen csak így lehet biztosítani a hatékony védekezést,

megvédeni a magyar emberek egészségét, a nemzetgazdasági érdekeket, oktatási és egyéb olyan vívmányokat, amelyek nélkül Magyarország működése lehetetlenné válik, s amelyekkel kapcsolatosan az interneten és más módon komoly támadások érik a magyar nemzeti érdekeket.

Közölték továbbá, elvárják a rendészeti szervektől is, hogy segítsék – együttműködve a nemzetbiztonsági szervekkel –ezen érdekek megvédését, s arra kérnek minden magyar állampolgárt, éljenek az oltás lehetőségével.

Mindezek fényében portálunk Stummer Jánost kérdezte, aki – bár csak szűkszavúan nyilatkozhatott – továbbra is fenntartja aggályait a kormány – sokszor nem egységes kommunikációjából adódó bizalmatlanságok elleni – megfelelő fellépése kapcsán. 

Ahogyan ugyanis a jobbikos képviselő fogalmaz:

A Nemzetbiztonsági bizottság mai ülésén feltett kérdések, és az arra kapott válaszok után továbbra is fenntartom azt az álláspontomat, amely szerint a magyar hatóságoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy egyetlen egy megbetegedéssel, vagy áldozattal se járhasson Magyarországon bizonyos emberek felelőtlensége. Bízom benne, hogy a magyar kormány sokszor érthetetlen intézkedései iránti bizalmatlanságot a magyar társadalom józan többsége ezentúl is külön tudja majd választani alapvető egészségügyi érdekeitől, és igénybe veszi a koronavírus-oltás lehetőségét.

Stummer úgy véli, bizonyos oltásellenes megnyilatkozások nemzetbiztonsági kockázatnak minősülhetnek, az élet védelméhez ugyanis magasabb rendű jog társul, mint a véleménynyilvánításhoz.

Információs aszimmetria, az egységes kommunikáció hiánya és egy újabb politikai propagandatermék

Emlékezetes egyébként, hogy a tavalyi esztendőben, még a járvány kezdetén az operatív törzs első üléseire az ellenzéki pártok képviselőit is meghívták, azonban ezzel a gyakorlattal hamar felhagytak.

S talán az sem feltétlenül meglepő, hogy az oltásellenes megnyilatkozások milyen komoly nézettségeket produkálnak a közösségi médiában. Stummer szerint ilyenkor mélyebbről táplálkozó kétely alakul ki az emberekben, ennek pedig első számú kiváltó oka a kormány titkolózása, valamint, hogy „az állam hülyének nézte a saját állampolgárait”.

Joggal vetődhet fel így hát a kérdés: mégis hol van a kormány és miért nézi szinte már-már tétlenül a járványügyi védekezésekkel szembeni kampányt?

A rendőrség nem tudta megindokolni, miért engedték, hogy vírustagadók vonulgassanak a fővárosban

Március 15-re két, egymással (és a valósággal) is rivalizáló vírustagadó csoportosulás is tömegrendezvényt szervezett Budapestre - méghozzá mindezt vonulással. Mivel egyik tiltakozóakció szervezése sem titokban zajlott, kíváncsian várhattuk, mit lépnek a rendőrök.De az is elgondolkodtató lehet, hogy a szokásos, péntek reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök nemigen mond túl sok konkrétumot, a miniszterelnökséget vezető miniszter szerint meg áprilisban már étteremben ehetünk, míg a SOTE rektora úgy tudja, előnyökkel jár majd a védettségi igazolvány.

És vajon az a fajta, nem egységes kommunikáció az ország vezetésének részéről, melyet szinte nap mint nap tapasztalhatunk, vajon hogyan csapódik le az egyszeri emberben? Mennyire mélyítheti el az amúgy is nagy bizonytalanságot? Hiszen, míg a miniszterelnök szokásos, péntek reggeli rádióinterjújában nem mond túl sok konkrétumot a jövőbeli, járványügyi tervekkel kapcsolatosan, a miniszterelnökséget vezető miniszter szerint pedig áprilisban már étteremben ehetünk, addig a SOTE rektora meg már úgy tudja, előnyökkel jár majd a védettségi igazolvány

Szicherle Patrik, a Political Capital elemzője ennek kapcsán például az Alfahírnek úgy nyilatkozott, egy ettől sokkal egységesebb kommunikációra lenne szükség: világos tervre és arra, hogy ezt mindenki következetesen kommunikálja. Politikusok helyett pedig sokkal inkább olyan szakembereket előtérbe helyezni a járvánnyal kapcsolatos kommunikációs erőfeszítésekben, mint Szlávik János vagy Merkely Béla.

Kilenc jel, amiből tudható, hogy az Orbán-kormány bizonytalanította el az embereket a járvány idején

Meglehetősen visszás kommunikációs kampányba kezdett az Orbán-kormány, amelyben azt próbálják bebizonyítani, hogy a kétharmaduk, és a rendeleti kormányzásuk ellenére az ellenzéket terheli minden felelősség a járvány elleni védekezés kudarcai, illetve a világszinten is kimagasló halálozási adatok miatt. Ezzel kapcsolatban mondta el a Parlamentben napirend előtti felszólalását Szilágyi György, a Jobbik alelnöke.

Az meg már talán csak hab a tortán, hogy a Fidesz kampányában azt sulykolja, az ellenzék oltásellenes. Jó taktika lehet ez a mutogatásra, azonban a kormány ezen képzetének ellentétét mi sem bizonyíthatja jobban, mint például az a felmérés, mely során a válaszadók 61 százaléka, ezen belül pedig még a fideszes pártszimpátiájú válaszadók harmada is úgy vélekedett, az ellenzék nem oltásellenes. A felmérés eredményéből így éppen a kormánypárt által sulykolt állítások ellenkezője vonható le. Pulai András, a Publicus stratégiai igazgatója szerint ez csak megerősíti, hogy az ellenzék úgynevezett „oltásellenessége” nem több, mint egy politikai propagandatermék.