Kövér László nem fogta vissza magát: 8,2 milliós pénzbüntetéssel sújtotta Tordai Bencét

Kövér László nem fogta vissza magát: 8,2 milliós pénzbüntetéssel sújtotta Tordai Bencét

8,2 millió forintra büntetett Kövér László, amiért megpróbáltam visszaszerezni a budai rendelőknek az elvont milliárdokat 

– derül ki a Tordai Bence közösségi oldalán közzétett posztból.

A Párbeszéd országgyűlési képviselője azt írta, hogy „az Országgyűlés önjelölt házmestere, Kövér László most sem hazudtolta meg önmagát”. Úgy véli, hogy azért szabta ki rá a rekord összegű pénzbüntetést, mert az ülésteremben odament egy mobiltelefonnal Varga Mihály pénzügyminiszterhez, és megkérte, küzdjenek együtt azért, hogy a kormány adja vissza azt a közel 10 milliárd forintot, amit a múlt év végén indoklás nélkül elvett a II. és a III. kerületi szakrendelőktől. 

Varga az érintett kerületek képviselője, én is ott élek és indulok a ‘22-es választáson, gondoltam hát, hogy velem együtt ő is szívén viseli a helyben lakók betegellátását, pláne most, a járvány idején. Tévedtem – de meg kellett próbálnom

– magyarázta a bejegyzésben Tordai.

Az ellenzéki képviselő szerint nem így gondolhatta a házelnök, aki

az Országgyűlés történetének eddigi legsúlyosabb büntetését szabta ki rá, azaz 8,2 millió forintot.

A párbeszédes politikus szerint

Kövér már azzal is túllőtt a célon, mikor a Jobbik elnökére, Jakab Péterre egy zsák krumpli miatt szabott ki négymillió forintos büntetést, de most végképp elvetette a sulykot.

De van egy rossz hírem Kövér házmesternek. Igaz, hogy négy gyerekes családként rendesen meg fogjuk érezni a büntetést – de nagyon téved, ha azt hiszi, hogy ezzel eltántorít engem és a Párbeszédet egy percre is attól, hogy teljes erőbedobással küzdjünk a fideszes önkény felszámolásáért, az egészségügyből kilopott pénzek visszaszerzéséért, egy normális ország megteremtéséért

– tette hozzá a képviselő.