A komáromi polgármester videóban beszélt arról, mennyire súlyos a helyzet a városban

A komáromi polgármester videóban beszélt arról, mennyire súlyos a helyzet a városban

Nagyon súlyos a helyzet Komáromban, erről a település polgármestere számolt be - írja a 444.hu. Dr. Molnár Attila videójában arról beszélt, hogy a járvány kezdete óta múlt hét pénteken regisztrálták a legtöbb új fertőzöttet egy nap alatt, összesen 38 embert.

A polgármester elmondta, 

február 26-án Komáromban több fertőzöttet azonosítottak, mint aznap Zala, Veszprém vagy Tolna megyében.

Úgy véli, mindebből az látható, hogy az egyik legfertőzöttebb megye Komárom-Esztergom, épp ezért arra kéri a helyieket, hogy tartsák be a szabályokat.

Molnár azt is kifejtette, egyre több oktatási intézményben vezettek be korlátozásokat, illetve van olyan intézmény, amit teljesen bezártak.