Jourová: Ha kell, Brüsszel jelentős összegeket tart majd vissza Budapesttől és Varsótól

Jourová: Ha kell, Brüsszel jelentős összegeket tart majd vissza Budapesttől és Varsótól

Miután elkészült az EU jelentése az osztrák demokrácia helyzetéről, az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová a Der Standardnak fejtette ki, hogy a legjobb volna a jogállami vita eldöntésére, ha a magyar és a lengyel polgárok a szavazóurnáknál tisztáznák a kérdést - írja a Népszava.

Jourová szerint Brüsszel nem fog visszariadni attól, hogy jelentős összegeket tartson vissza Budapesttől és Varsótól, ha azok megszegik a közös normákat, amire a januártól érvényben lévő jogállami mechanizmus teremt majd lehetőséget.

Az alelnök szerint az Orbán-kormány ugyan próbálkozhat az időhúzással ennek kapcsán, amikor az Európai Bíróságtól kér állásfoglalást az új eszköz jogszerűségét illetően, de a fájdalmas retorziókat nem tudja elkerülni. A 7-es cikkely által elindított eljárás kapcsán azonban pesszimista Jourová és nagy eredményre nem számít, hiszen, ahogy emlékeztet rá, annak idején úgy alakították ki, hogy eleve nem tud hatékony lenni. Nem hitték ugyanis, hogy egyszer még igénybe kell venni. Mégis hasznosnak ítéli meg, hiszen immár hat éve ráirányította a közfigyelmet a jogállamra, amivel addig senki sem foglalkozott.

Szerinte érdemes különbséget tenni a magyar és lengyel helyzet között, mert Orbán Viktor apró lépésekben szalámizta le a demokráciát, legyen szó a bíróságokról, a médiáról vagy a kisebbségi jogokról. Eközben a lengyelek ajtóstul rontottak a házba, módszeresen szegték meg a hatalmi ág függetlenségét.

A zsákutcából az jelenthetné a kiutat, ha Magyarország és Lengyelország meghátrálna, de erre nem sok esélyt lát.

A Capitolium ostromát illetően is nyilatkozott Jourová, aki úgy véli, ehhez hasonló incidens Európában is bármikor bekövetkezhet. Főleg ha egyes vezetők a maguk módján értelmezik az alkotmányt, mert ily módon a tűzzel játszanak.