Elképesztette az ENSZ bizottságát Orbánék válasza az “apa férfi, az anya nő” indoklása kapcsán

Elképesztette az ENSZ bizottságát Orbánék válasza az “apa férfi, az anya nő” indoklása kapcsán

Az ENSZ emberi jogi főbiztossága (OHCHR), a szervezet emberi jogok védelméért és alkalmazásáért felelős intézménye, azaz a szervezet által megbízott különleges jelentéstevők, csak az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezték a magyar kormánynak, ha szerintük jogsértést követett el - írja a 444.hu.

Ezek a kritikák alapvetően nem szokták elérni a a magyar nyilvánosság ingerküszöbét, így az elmúlt években küldött jogsértésekre figyelmeztető levelek több mint felét rendre válasz nélkül hagyta Magyarország genfi állandó ENSZ-képviselete, ami diplomáciai körökben nem vetett túl jó fényt az országra.

Az utolsó ilyen levél 2020 decemberében érkezett, miután a kormány az országgyűlés elé tárta az örökbefogadás szabályainak szigorításáról, és a kilencedik alkotmánymódosításról szóló törvényjavaslatait. Ekkor az Orbán-kormányt arra figyelmeztette az ENSZ, hogy olyan törvényeket készülnek elfogadtatni a parlamenttel, amelyek alapvető jogokat sértenek, így arra kérték őket ezeket vonják vissza.

Valamiért ez a levél a kormányt szíven ütötte és a jól bevett szokásukat feladva rá három napra megküldték a választ, ami állítólag elképesztette a bizottságot. Orbánék ugyanis kihangsúlyozták, hogy fenntartják maguknak a jogot annak meghatározására, kiket tekint családnak, az “apa férfi, az anya nő” rész pedig pusztán “a biológiai igazság” és „nem jelenti bármilyen társadalmi csoport jogainak korlátozását”. A jelentéstevők ezt az érvelést "mélyen nyugtalanítónak" találták, ami szerintük egyértelműen kiforgatja a nemzetközi jog rendszerét.

A válasz így folytatódott:

Magyarország Alaptörvénye ebben a szellemben határoz meg közös értékeket, amik áthatják az ország jogrendszerét, és egyben a természet megváltoztathatatlan törvényeit tükrözik