A nem kormányhívő borsodi település egyetlen pályázata sem nyert, a kormánybiztos hárít

A nem kormányhívő borsodi település egyetlen pályázata sem nyert, a kormánybiztos hárít

Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere a közöségi oldalán mutatott be egy levélváltást, ami közte és Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos között zajlott le. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község független polgármestere arról tájékoztatta a kormányzatot, hogy sem 2019-ben, sem pedig 2020-ban nem nyertek egyetlen egy Magyar Falu Programba benyújtott pályázattal sem, igaz, drámai hatást nem váltott ki a panaszával.

Pedig ezekben olyan célok szerepeltek, mint 

  • járdafelújítás,
  • közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzés,
  • vagy épp tanya és falugondnoki buszok beszerzése. 

A levélben továbbá kiemeli azt is a polgármester, hogy a hátrányos helyzetű térségekben, különös tekintettel az aprófalvas szerkezetű területeken kiemelt jelentősége van ezen beruházásoknak, és ezek elmaradása a még meglévő fejlesztéseiket, sok esetben már a mindennapi működésüket veszélyezteti. 

Gyopáros Alpár azzal hárított, hogy nem kerülhetett minden pályázó a nyertesek közé, illetve arra bíztatta a veszteseket, hogy a jövőben is kövessék figyelemmel a Magyar Falu Program pályázati kiírásait. Mindenesetre a fideszes politikus nem esett kétségbe attól, hogy egy nem fideszes település pénz nélkül maradt - ismét.

"Úttalan utak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, tömeges menekülés a falvakból, központilag büntetett települések (ahol nem kormányhívő a vezető), nyertes pályázatok szinte kizárólag az országgyűlési képviselők által uralt pályázatíró cégekhez köthetők, akik ráadásul komoly pályázatírási díjat és egyéb "együttműködéseket" várnak el a nekik kiszolgáltatott önkormányzatoktól...

Hernádszentandrás nem adja fel, fejlesztéseinkhez igyekszünk előteremteni a forrásokat máshonnan, más módon, együttműködve mindazokkal, akik a valódi teljesítményben hisznek, és azt értékelik!"

- értékelte a helyzetet Üveges Gábor.

A polgármesterrel készült interjúnkat is OLVASSA EL:

Üveges Gábor: „A legnagyobb árulója a vidéknek és a falvaknak a Fidesz lett"

Fiatalon került a politikába Hernádszentandrás polgármestere, így már maga mögött tudhat közel két évtizednyi önkormányzati munkát. A tapasztalatai nem jók, úgy látja, egy rendszerváltás óta zajló folyamat végére tehet a Fidesz pontot a kisebb önkormányzatok felszámolásával. A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagjával, Üveges Gáborral beszélgettünk. Interjú.