Gyöngyösi Márton: „Orbán Viktor alapvetően a szajrét és a családi vállalkozásokat menti"

Gyöngyösi Márton: „Orbán Viktor alapvetően a szajrét és a családi vállalkozásokat menti"

Az ATV Start vendége volt Göngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője, akit többek között a Szájer-ügy brüsszeli utóhatásáról is kérdeztek.

A jobbikos képviselő úgy véli, látni lehet a sajtón és a belső kommunikációs csatornákon keresztül, hogy a botrány igencsak felbolygatta az Európai Parlament életét. Gyöngyösi szerint nem is amiatt történt mindez, mert magánéleti kérdésről lenne szó, sokkal inkább a hitelességi deficit, a Fidesz retorikája, illetve a kormánypárti politikusok tettei, amik felhördülést okoztak Brüsszelben.

Ereszről, kurvákról, drogokról szólt az első parlamenti nap a Szájer-botrány után

Hétfőn az Orbán-kormánynak, illetve a Fidesz-KDNP-nek először kellett szembenéznie Szájer József brüsszeli botrányának belpolitikai hozadékával. Az ellenzéki képviselők éltek is a magaslabdával a napirend előtti felszólalásaikban, és ami feltűnő volt, a kormányzat részéről - egyelőre legalábbis - nincs válasz az ereszcsatorna emlegetésére, maximum annyi, hogy Szájer József bocsánatot kért.

Az uniós kifizetések jogállamisági feltételekhez kötése ellen vétóval élő Magyarország és Lengyelország kapott egy ultimátumot, ami kapcsán Gyöngyösi kifejtette, hogy ennek határideje a holnapi nap, ekkor fog ugyanis összeülni az Európai Tanács, vagyis csütörtökre kell megoldást találni a problémára. Kiemelte, hogy teljesen világos: "az álláspontok megmerevedtek", hazánk nem enged, Lengyelország esetében viszont egy igen törékeny koalícióról beszélhetünk, így nem valószínű, hogy ők kitartanának a vétó mellett.

Ami a gazdaságélénkítő csomagot illeti, az eredeti konstrukció az volt, hogy ha két tagállam befeszít és nem hajlandó ehhez a csomaghoz a támogatását adni, akkor könnyen lehet olyan programmá átalakítani ezt a csomagot, mint amilyen a stabilitási mechanizmus volt. Aki csatlakozik hozzá, az kap a forrásból, aki meg nem, az kimarad belőle. Ha Magyarország továbbra is ragaszkodik a vétóhoz könnyen lehet, hogy a többi tagállam létrehozza azt a paktumot, amivel megsegítik a 25 tagállam kormányát és gazdaságát.

Az önkormányzatok is kaphatnak ebből a segítségből?

A magyar és lengyel önkormányzatok levélben kérték nemrégiben az Európai Bizottság elnökének segítségét abban az esetben, ha a két ország kimaradna a helyreállítási alapból, az önkormányzatok külön pályázhassanak erre. Mindez az EP-képviselő szerint nem kizárt, tárgyalás kérdése, ugyanis nincs kőbe vésve, hogy a magyar kormánynak kellene elosztania az EU-s forrásokat.

Magyar és lengyel önkormányzatok a vétó ellenére is követelik az EU-s helyreállítási alap forrásait

Összefognak a lengyel és magyar települések, hogy világossá tegyék: a kormányaink nem egyenlőek az országainkkal. Az Orbán-kormány foglyul ejtette Magyarországot, de azzal, hogy most felhatalmazás nélküli vétópolitikával béklyózza egész Európa válságkezelését, immár nem csak a magyar érdekek, de a magyar értékek ellen is cselekszik

A jogi lehetőség megvan arra, hogy közvetlenül a pályázónak, az önkormányzatnak juttassák el a forrásokat.

- tette hozzá, majd kitért Orbán Viktor azon nyilatkozatára is, melyben arra utalt, hogy a britek milyen jól jártak az unióból való kilépésükkel, ugyanis nekik már van vakcinájuk, ami sokak szerint arra enged következtetni, hogy a miniszterelnök kivezetné hazánkat az EU-ból.

Orbán levele Manfred Webernek annak a beismerése lehet, hogy a magyar miniszterelnök alulmaradt az EPP-vel szemben

A Deutsch Tamás kizárási kezdeményezése körül kialakult helyzet miatt az érzelmi reakciók átvették az értelmes párbeszéd helyét a Fidesz és az EPP között, miközben a frakcióban nem került alapos megtárgyalásra a Fidesz státusza, miután néppárti tagságát felfüggesztették - állítja Orbán Viktor miniszterelnök, a Manfred Webernek, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetőjének írt levelében.

Korábban lehetett látni, hogy Orbán Viktor szerelvényén se fék se váltó nincs. Csak megy előre, neki az sem drága, ha az Európai Unióból ki kell léptetnie Magyarországot.

Gyöngyösi szerint már lehet látni, hogy vannak nagyon türelmetlen képviselők és országok, akik azt mondják, nincs szükség olyan tagállamokra, amelyek egypárti diktatúrát építenek ki.

Ez egy jogon és demokrácián alapuló közösség, aki ezt nem tartja tiszteletben, annak semmi keresnivalója itt. Véleményem szerint az Európai Unió elhagyása Magyarországnak tragédia lenne.

Orbán Viktornak tényleg célja lehet, hogy kiléptesse az országot az EU-ból?

A jobbikos képviselő kiemelte, hogy Orbánon kívül mindenki úgy gondolja, hogy Magyarország csak nyerhet az Európai Unióval. Most kétezer milliárdos vissza nem térítendő, több mint háromezer milliárdnyi visszatérítendő támogatásról van szó és akkor még a hétéves költségvetésről nem is beszéltünk. Magyarország nettó nyertese az európai uniós tagságnak - tette hozzá.

Orbán Viktornak nyilván az nem tetszik, hogy ehhez a demokráciát helyre kellene állítani. Márpedig ő az elmúlt 10 évben azon ügyeskedett, hogy egypárt rendszert hozzon létre és kiüresítse a demokratikus intézményeket, ezért fordul másokhoz pénzért. Ezért vett fel 900 milliárd forintot a pénzpiacokról, ezekhez ugyanis nincsenek olyan feltételek kötve, mint az unióban. Orbán Viktor alapvetően a szajrét és a családi vállalkozásokat menti.

Gyöngyösi a beszélgetést azzal zárta, hogy meglátása szerint a Fidesz elindult a kisodródás útján, így ha még tagja is marad az Európai Néppártnak, ott teljesen elszigetelődik.