Önkéntesek beszámolói alapján a védőoltás hatása a „súlyos másnaposságra” hasonlít

Önkéntesek beszámolói alapján a védőoltás hatása a „súlyos másnaposságra” hasonlít

A német BioNTech és az amerikai Pfizer közösen fejlesztett, Covid-19 elleni védőoltása a harmadik fázisú klinikai vizsgálatok eddigi eredményei alapján 90 százalékban hatékonynak tűnik, ez pedig felülmúlta az előzetes várakozásokat.

Ugur Sahin, a BioNTech vezérigazgatója azt mondta, megállíthatja a járványt a vakcina, azonban lehet, hogy évente be kell adatni, írja a 444 a Vice cikkére hivatkozva.

A Vice szerint a harmadik fázisában végzett kísérleteken részt vevő önkéntesek beszámolói alapján a védőoltás hatása a „súlyos másnaposságra” hasonlít. Sokan azt mondták, az influenza elleni oltásokhoz hasonlóan izomfájdalom, fejfájás és láz kísérte a szer beadását. Olyan is volt, aki elsőre legyengült, a második oltás után pedig rosszabbak lettek a tünetei.

A vizsgálatban egyébként hat különböző országból körülbelül 43 500 ember vett részt, s 38 955 önkéntes kapta meg a vakcina második adagját november 8-án. Az mRNS-alapú BNT162b2 tesztelésekor az önkéntesek nem tudták, a szert vagy placebót kapták-e meg.

A Pfizer közölte: idén világszerte 50 millió, 2021-ben pedig akár 1,3 milliárd oltóanyag-dózis előállítását várja.