Továbbra sem dolgozta ki a kormány az orvostörvény részleteit

Továbbra sem dolgozta ki a kormány az orvostörvény részleteit

Tegnap megírtuk, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter  csütörtökön közölte, Hollik István fideszes kommunikációs igazgatónak levelet kell írnia a Magyar Orvosi Kamara (MOK) részére, amiben rögzíti, nem fogják módosítani az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt. 

A Népszava információi szerint ez meg is történt, annyi kiegészítéssel, hogy a kormánypárti politikus szerint a jogszabályok normaszövegén még dolgozik a kormány és csak ennek lezárulása után fog egyeztetni a kamarával a kritikus pontokról. Kérdés, hogy mikor, és mennyit időt szánnak erre, hiszen 18-án, azaz öt nap múlva hatályba lép a törvény.

A lappal közölte a MOK, hogy továbbra is kritikus pontoknak ítéli a törvény szövegében a kirendeléssel, a másodállások szabályozásával, a jövedelem egyéb – például a túlmunkára, végkielégítésre vonatkozó – elemeit és a kollektív munkavállalói jogok kérdéseit. Szerintük minimum ezekről kellene tárgyalniuk. Hozzátették: a MOK szeretné, ha mielőbb megnyugtató válaszok születnének a fenti problémákra, mert szeretnék teljes erejüket és figyelmünket a járvány elleni védekezésre koncentrálni.