A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint hazugság, hogy a kormány egyeztet velük

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint hazugság, hogy a kormány egyeztet velük

Október 6-án fogadta el a Parlament az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénycsomagot, amely amellett hogy jelentősen megemelte az orvosok bérét, többek között 1+1 éves kirendelést, a másod- harmadállás vállalásának megnehezítését, a hálapénz valamint a közalkalmazotti jogviszony megszüntetését is eredményezheti.

Az új munkaviszonyról szóló szerződés eddig elfogadhatatlan az orvosok és a szakdolgozók számára, ezt jól mutatja az is, hogy a Magyar Orvosok Szakszervezeténél már több mint 5 ezer egészségügyi dolgozó jelezte, elhagyják a pályát és nem írják alá.

Eközben a kormány a különböző csatornáin folyamatosan azt kommunikálja, hogy a bérek rendezésére hozott törvény kapcsán folyamatosan egyeztetnek a Magyar Orvosi Kamarával (MOK) azért, hogy mindenki számára elfogadható konszenzus születhessen az egészségügyben.

Úgy tűnik a kormány által híreszteltekkel ellentétben semmiféle egyeztetés nem történt eddig az illetékesekkel, derül ki a MOK elnöke, Dr. Kincses Gyula, a Fidesz kommunikációs igazgatójának, Hollik Istvánnak írt leveléből, amit Rig Lajos országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzésben osztott meg.

Kincses ebben azt írja, hogy "Igazgató úr az ATV Csatt műsorában visszatérően hivatkozott arra, hogy a Kormány folyamatosan egyeztet a Magyar Orvosi Kamarával, és az orvosoknak megfelelő megegyezés fog születni.".

Majd azzal folytatja, hogy

Tájékoztatom, hogy 2020. október 6., a törvény megszavazása óta többször kérésünk ellenére a 2020. C törvénnyel kapcsolatban semmilyen egyeztetés nem történt.