Gyöngyösi: A Trianon-ünnepnap támogatói most írták ki magukat Európából

Gyöngyösi: A Trianon-ünnepnap támogatói most írták ki magukat Európából

Akik ezt megszavazták, azok most írták ki magukat Európából – közölte Gyöngyösi Márton, a Jobbik európai parlamenti képviselője azt követően, hogy a román képviselőház kedden ügydöntő házként, másodszor is megszavazta változatlan formában az államfő által megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényt, amely ünnepnappá nyilvánítja június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját.

Nem kérjük azt, hogy más népek a mi szemüvegünkön keresztül nézzék a saját történelmünket. Azt azonban joggal várnánk el, hogy egy olyan ország, amely állítólag jószomszédi viszonyra törekszik Magyarországgal, és amelynek számos állampolgára magyar nemzetiségű, az 2020-ban ne olyan dátumokat tegyen meg újdonsült ünnepnapnak, amelyek számunkra mélyen sértőek. Nem lepődünk meg persze a Fidesz és az RMDSZ korrupciós partnerének, a román szociáldemokratáknak a viselkedésén, sem azokon, akik rajtuk kívül támogatták a trianoni békediktátum ünnepnappá nyilvánítását. Sajnos jól ismerjük a román belpolitika mélységeit. Ugyanakkor fontosnak tartom leszögezni, hogy azok a képviselők, akik június 4-ét ünnepnappá nyilvánították, azok most írták ki magukat Európából. Abból az Európából, amely a nemzetek megbékélésén és egymás iránti megértésén alapul.

- fogalmazott Gyöngyösi.

A néppárti Jobbik szerint ezekben a nehéz időkben Európa népeinek nem a széthúzáson és az ellentétek szításán, hanem az összefogáson kell munkálkodniuk. Ezért fontos a kisebbségek helyzetének rendezése és a területi autonómia megadása a nyugati példák alapján – jegyezte meg, hozzátéve: ellentétben „a román szociáldemokratákkal paktáló álnemzeti Fidesszel, és határon túli nemzetáruló lerakatával, az RMDSZ-szel” a jobbikosok azért dolgoznak, hogy valamennyi magyar embernek kijárjon a megbecsülés és a tisztelet.

A törvényt a keddi voksoláson 175 szavazattal 23 ellenében fogadták el, 85 tartózkodás mellett a 329 tagú képviselőházban. Az RMDSZ-frakció nevében Benedek Zakariás képviselő korábban elmondta, hogy ezzel a törvénnyel a román pártok éket vernek a román és a magyar közösség közé.

A jogszabály értelmében a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A törvény felhatalmazza a hatóságokat, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.