Az európai repterek 1,3 milliárd utast „veszítettek” a járvány kitörése óta, közel harmaduk csődbe mehet

Az európai repterek 1,3 milliárd utast „veszítettek” a járvány kitörése óta, közel harmaduk csődbe mehet

A koronavírus-járvány miatt a következő néhány hónapon belül a 740 európai reptér közül csaknem 200 csődbe mehet

– közölte az Airports Council International Europe (ACI Europe), a kereskedelmi repülőterek érdekszervezete. Kiemelik, hiába működhetnek, a bevételek messze nem fedezik a működési költségeiket. A The Guardian cikkében azt írja, ez az európai repterek majdnem harmada, 26 százaléka.

Az ACI vezetője arra is beszélt, hogy már így is többezer ember veszítette el a munkáját a légi közlekedésben.

„Nyolc hónapja vagyunk válságban. Európa összes reptere éli fel a forrásait, mert hiába lehetnek nyitva és működnek, a bevételek egyáltalán nem fedezik a fenntartásukat”

– nyilatkozta Olivier Jankovec, aki szerint a kormányok ahelyett, hogy tesztelnének, kijárási korlátozásokkal kezelik a helyzetet.

Idén szeptemberben az európai repterek forgalma 75 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban.

A szervezet szóvivője hozzátette, nem fogják megnevezni a bajba került reptereket, hogy ne keltsenek pánikot az alkalmazottak és az utasok körében, ugyanakkor elmondta, hogy kisebb és nagyobb repülőterek is érintettek.