Így közlekedjen a 3-as metró középső szakaszának felújítása alatt!

Így közlekedjen a 3-as metró középső szakaszának felújítása alatt!

November 7-én kezdődik a 3-as metró középső szakaszának felújítása, a Nagyvárad tér és Lehel tér között metrópótló buszokkal lehet majd utazni – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-t.

Azt írták: a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti szakasz lezárása idején a 3-as metró hétköznap és hétvégén is Újpest-központ felől a Lehel térig, Kőbánya-Kispest felől pedig a Nagyvárad térig jár majd. A kimaradó szakaszon metrópótló busz közlekedik, „a megszokott módon a közúti kapacitások teljes kihasználásával”, csúcsidőben 45 másodpercenként.

Hozzátették: a BKK a metró középső szakaszának felújítása idején is bővíti a lezárt szakaszt elkerülő, az északi és a déli metrópótlásnál már alkalmazott közösségi közlekedési járatok kínálatát, további alternatívaként a metrópótló buszok mellett.

A belvárosba, belvárosban utazóknak javasolják a másik három metró, a 4-6-os villamos, a megszokottnál sűrűbben induló 2-es, illetve a Kiskörúton közlekedő 47-es és 49-es villamos használatát.

Hozzátették: a Nagyvárad térről a 2M jelzésű új villamosjárattal is közvetlenül elérhető a belváros, és már jövő hétfőtől több trolibusz meghosszabbított útvonalon közlekedik.

Az Észak-Buda és Észak-Pest felől érkező, a várost átszelő utasokat a BKK az 1-es villamosjárat bővítésével, az új, Óbuda és a Népliget között közlekedő 1M járat indításával segíti.

Az északi városrészek és a belváros között a BKK – a Lehel térig közlekedő metró igénybevétele mellett – az északi metrószakasz felújításakor már megismert alternatív útvonalak igénybevételét ajánlja. Újpest felől a megszokottnál gyakrabban induló 20E gyorsjáratot, Rákospalota és Újpalota felől az 5-ös és 7E buszt, Óbuda felől a budai fonódó villamoshálózatot, az 1-es villamost, illetve a H5-ös HÉV-et, Angyalföld felől pedig a 105-ös buszt.

A déli városrészek felől érkezőket segíti, hogy a most átadott déli metrószakasz felújítása idején bevezetett új járatokat a BKK fenntartja.

A metrópótlás forgalmi rendjéről térképes felületen, lakótérségekre és városrészekre bontva tájékozódhatnak az utasok a metrófelújítás weboldalán, az „Interaktív térkép” menüpont alatt.

A közúton közlekedőknek novembertől a pótlóbuszok útvonalán, azaz a Váci út-Lőportár utca és az Üllői út-Könyves Kálmán körút csomópontok között, a Váci út-Nyugati tér-Bajcsy-Zsilinszky út-Deák Ferenc tér-Károly körút-Astoria-Múzeum körút-Kálvin tér-Üllői út nyomvonalon kell jelentősebb változásokra készülniük.

A 3-as metró középső szakaszának felújítása a tervek szerint másfél évig tart.

(MTI)

Újra közlekedik a M3-as metró a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között

Ma délután 17 órától átadják a forgalomnak a felújított 3-as metró Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti szakaszát. A Semmelweis Klinikák, a Corvin-negyed, a Ferenciek tere és az Arany János utca megállókon továbbra is megállás nélkül halad át a metrószerelvény.