Tüntetést szerveznek október 23-ra az SZFE hallgatói

Tüntetést szerveznek október 23-ra az SZFE hallgatói

1956. október 23-án bátor egyetemisták megmozdultak azért, amiben hittek. Kiálltak az egyén és a közösség szabadságáért. Emlékezzünk meg arról, hogy mi mindent lehet elérni akkor, ha együtt cselekszünk.

- olvasható az SZFE közösségi oldalán.

A Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói 16 órakor gyülekeznek a Műegyetem-rakparton, ahonnan aztán elsétálnak majd az Urániáig.  

Az SZFE autonómiájáért tüntető hallgatók szerint az egyetem általuk illegitimnek tartott vezetése gyakorlati eszközökkel veszélyezteti az oktatást azzal, hogy este 6 és reggel 7 óra között kikapcsolta az egyetem épületeiben az internetet, amiért amúgy az egyetemisták és kollégisták fizetnek az egyetemnek. Emellett "zsarolással kényszerítik az üzemeltetéshez tartozó munkatársakat", hogy ne engedjék be a diákokat a termekbe, és a képi és hangfelvételek tiltásával ellehetetlenítik az egyetemfoglalásról készülő közösségi dokumentumfilm elkészítését.

A tanköztársaságot nem lehet betiltani, mert az egy eszme, amelynek égisze alatt az egyetem minden polgára egyenlő. 

- jelentették ki a demonstrációra készülő egyetemisták, akik szerint a kormány által delegált kancellár a volt katonatiszt Szarka Gábor, nem mondhatja az egyetem nevében, hogy befejezettnek tekinti az egyetemfoglalást, mert az SZFE nem ő, hanem a hallgatók a tanárok és az oktatók.

Az október 23-ra szervezett SZFE tüntetés menetrendje:

16:00 - Gyülekező (Műegyetem rakpart)

16:30 - Menet indulása

17:30 -18:00 - Érkezés az Urániához

18:00 - Ünnepi műsor kezdete

19:00 - A rendezvény várható vége