Trump felvetette, hogy fertőtlenítőszereket kellene a betegekbe injekciózni

Trump felvetette, hogy fertőtlenítőszereket kellene a betegekbe injekciózni

William Bryan, a Nemzetbiztonsági Hivatal Tudományos és Fejlesztési Igazgatóságának vezetője a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón ismertette, hogy a SARS-CoV-2 ellen hatásos volt a napfény és a magas hőmérséklet, valamint a nyálban és a légzőszervi váladékokban percek alatt elpusztították azt a fehérítő szerek, de az izopropil-alkohol (izopropanol) nevű oldószer még azoknál is gyorsabban végzett a vírussal.

A tájékoztatón szintén résztvevő Donald Trumpnak erről az jutott eszébe, hogy akkor valahogyan az emberi szervezetben lehetne az UV-sugárzást, vagy egy nagyon erős fényt és a hevítést használni a vírus ellen. Ezután azt is fejtegette, hogy talán fertőtlenítőszert kellene injektálni a fertőzöttek szervezetébe, mert az legyőzi a kórokozókat.

Ezt követően egészségügyi szakemberek szólaltak meg, akik elítélően nyilatkoztak a felvetésről, és fertőtlenítőket gyártó két nagy cég is közleményben tudatta, hogy e szerek veszélyes anyagok, és nem szabad, hogy az emberi szervezetbe jussanak.

A Fehér Ház új szóvivője, Kayleigh McEnany reagált, és azt hangsúlyozta, hogy az elnök szavait kiragadták környezetükből.

(Euronews)

Az Egyesült Államokban meghaladta az 50 ezret a járványban elhunytak száma

Az Egyesült Államokban meghaladta az 50 ezret a járvány halálos áldozatainak száma a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház pénteki adatai szerint. A Johns Hopkins 870 ezernél több diagnosztizált fertőzöttről számolt be, az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségben pedig 50 066 beteg halt meg.