Válságkezelő csomaggal segítene az LMP

Válságkezelő csomaggal segítene az LMP

Az LMP elégtelennek tartja azt, amit a kormány eddig tett a koronavírus-járvány okozta társadalmi és gazdasági válság kezelésére. A párt ezért a rendelkezésre álló tízezer milliárd forinttal számolva elkészítette azt a programot, amely a jelenlegi válság mellett a 21. század kihívásaira is választ ad - közölte Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke pénteki sajtótájékoztatóján.

A csomag három nagy elemből fog állni. A járvány megfékezésére több mint 300 milliárd forintot költenének, amelyből ingyenessé tennék a tesztelést. Kanász-Nagy Máté szerint, ha ezt az állam nem biztosítja,

azzal egy alapvető feladatát nem látja el, vagyis elismeri, hogy államcsőd van.

Programjuk második pontjaként kétezer milliárd forintot a gazdasági és szociális válság enyhítésére fordítanának. Ez tartalmazná az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését, az extra terhelésnek kitett egészségügyi, szociális dolgozók, valamint a pedagógusok béremelését, és az álláskeresési járadék visszaemelését is kilenc hónapra - mondta.

Az LMP négyezer milliárd forintot arra szánna, hogy az ország felkészüljön a jövőre. Ezen belül nem az autóipart, "a haverokat, az oligarchákat" támogatnák, hanem a jövő szolgáltatásait építenék ki:

megújuló energiakapacitásokra, épületszigetelésre fordítanák a forrást

- fogalmazott a társelnök.  

Kanász-Nagy Máté kijelentette: a kormány eddig 2800 milliárd forintot "tapsolt el" eredménytelenül. Az összeget multik számlájára utalta, luxusszállodák megépülését támogatta, vagy "vettek néhány lélegeztetőgépet" - tette hozzá az LMP társelnöke.

Az Alfahír azon kérdésére, amely szerint kellene-e a rekordnagyságú fertőzésszám miatt újabb szigorításokat bevezetni, úgy reagált, hogy véleménye szerint ezt a járványügyi szakértőknek kell eldöntenie, de abban egészen biztos, hogy több teszt elvégzésére volna szükség annak érdekében, hogy megakadályozhassák a vírus minél nagyobb terjedését.