Az SZFE új vezetősége a teljesített kötelezettségeit úgy tálalta, mintha a sztrájkolók követelését teljesítette volna

SzFE
Sarkady-Illyés Csaba

Csütörtök reggel nyolc órakor sztrájkba lépett a a Színház és Filmművészeti Egyetem belső oktatóinak több mint a fele. Ezt követően a kinevezett kuratórium és a sztrájkbizottság tárgyalásokba kezdtek, amiket Németh Gábor az SZFE sztrájkbizottsága nevében eredménytelennek nevezett.

Az SZFE új vezetősége közben váratlanul kiadott egy közleményt, amiben kijelentik, hogy az elvárt 10 százalékos béremelést megadják, sőt januártól ezt 15 százalékra növelik. Emellett teljesítik a sztrájkoló egyetemi oktatók és munkavállalók két követelését. Ez még akár azt is jelenthetné, hogy az egyetem körül kialakult patthelyzetben végül a kuratórium fejet hajt, de a valóság teljesen más.

A népszavának Csató Kata mesteroktató, a sztrájkbizottság tagja elmondta, hogy minderre jogszabály kötelezi az összes modellváltó intézményt, vagyis a lépés nem a dolgozók követelésének teljesítése. 

Csató Kata úgy fogalmazott, hogy a csütörtöki megbeszélést nehéz valódi sztrájktárgyalásnak nevezni, mert azon csak az új vezetés által megbízott ügyvéd vett részt, aki személyes egyeztetést kért az egyetem Vas utcai épületében, de a dolgozók követelései nem kerültek szóba, írja a lap.

 

A tárgyalások az SZFE dolgozói és vezetése között holnap 14 órakor folytatódnak.