Első fokon négy év letöltendőt kapott M. Richárd

Első fokon négy év letöltendőt kapott M. Richárd

A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon négy év letöltendő fogházbüntetésre ítélte és végleg eltiltotta a járművezetéstől a Dózsa György úti halálos baleset elsőrendű vádlottját szerdán - írja a Telex. M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozásában, és egy 2015-ös ügy kapcsán garázdaság vétségében, valamint könnyű testi sértés bűntettében is bűnösnek találták.

A vádirat szerint 2017. május 15-én M. Richárd jogosítvány nélkül, a megengedett 50 km/óra helyett 130 km/órás sebességgel haladt a XIII. kerületi Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés irányába. A Vágány utca felől érkező Citroën, - amelynek sofőrje a harmadrendű vádlott és 1 év 10 hónap felfüggesztett fogházbüntetést kapott, valamint egy évre szintén eltiltották a vezetéstől - a lámpa zöld jelzése után a Dózsa György útról lendületes gyorsítással akart balra kanyarodni, a Kassák Lajos utcába. 

A kanyar szabályos ívét levágta, a nagy sebességgel közlekedő Mercedest nem vette észre, így az nagy erővel csapódott a Citroënnek. A kanyarodó autó két utasa, egy 23 és egy 37 éves férfi meghalt, többen súlyosan megsérültek.